Egy éve határozta el a kormány, hogy Nemzeti Emlékparkot épít Recsken, azóta sem történt semmi

politika
2017 december 21., 05:24
comments 37

Egy éve írta meg a Heol.hu, hogy a kormány emlékhellyé nyilvánította az egykori internáló- és kényszermunkatábort Recsken. A lap körbekérdezett, mi valósult meg az akkori tervekből, a Recski Nemzeti Emlékpark újjáépítéséből. A település polgármestere, Nagy Sándor szerint 

semmilyen munka nem folyt a területen,

a lapot a Recski Szövetség főtitkárához irányította. Somsics Tamás is hasonlókról tudott beszámolni, a főtitkár szerint az akkor elkülönített 280 millió érintetlen maradt. Az ok egyszerű: 

a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt egyelőre nem tudtak érdemi munkát folytatni.

A terület amúgy állami tulajdonban van, teszi hozzá a Heol, a Magyar Nemzeti ­Vagyonkezelő Zrt. kezeli. A főtitkár szerint van ok reménykedni, úgy tudja, hogy 

heteken belül ismét a kormány asztalára kerülhet a téma,

és várhatóan jövőre, egy évvel a tervezetthez később, megkezdődhetnek a munkák. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.