Legalább kétszáz újságírót hackeltek meg az orosz titkosszolgálatok

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Legalább kétszáz újságíró vált az orosz hírszerzésnek dolgozó hackerek, a Fancy Bear célpontjává 2014 közepe óta, írja az AP a Secureworks IT-biztonsági cégtől kapott információk alapján. A hírügynökség szerint az újságíróknál csak a diplomaták és az amerikai Demokrata Párt politikusai voltak csak kedveltebb célpontjai a hackereknek, akik a jelek szerint leginkább a New York Times hitelességét akarhatták lerombolni:

a kétszáz célpont kb. negyede, úgy ötven újságíró a Times munkatársa.

Másik ötven célpont Oroszországban dolgozó külföldi tudósító volt. A hackerek rajtuk kívül jellemzően független orosz sajtótermékeknek dolgozó újságírókat támadtak, például azt a Pavel Lobkovot, aki 2015 decemberében Oroszországban szokatlan módon nyíltan felvállalta, hogy HIV-fertőzött. Pár napra rá 300 oldalnyi bizalmas üzenetváltását, köztük nagyon is szókimondó, szexuális tartalmú leveleit hozták nyilvánosságra.

Az adatokat Lobkov Facebookjáról szerezték, amit kilenc hónappal korábban törtek fel. Vagyis ez esetben is megfigyelhető az orosz titkosszolgálat működési elve: már jó előre begyűjtötték a kompromittáló iratokat, amiket alkalom adtán fel is használtak. (Via AP)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 5,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.