Leveleiben gyalázta a Miss America résztvevőit a szépségverseny vezetője

külföld
2017 december 22., 07:41
comments 33

Csütörtökön szivárogtatta ki a Huffington Post az amerikai szépségipar egyik legfontosabb szereplőjének leveleit, azóta egyre dagad a botrány, a Miss America már a televíziós partnerét is elveszítette. 

A levelekből ugyanis az derült ki, hogy a Miss Americát szervező vállalat vezérigazgatója, Sam Haskell levelezésében gyalázta a versenyen induló nőket: korábbi győztesek súlyával gúnyolódott, téma volt a szexuális életük is, és általában elég vulgáris hangnemben levelezett azokról a nőkről, akik az általa szervezett versenyen indultak. 

photo_camera Fotó: Ethan Miller/AFP

A levelek alapján azt is látni, hogy Haskell rá is szállt azokra a nőkre, akik utólag kritikával illették a szépségverseny szervezőit. Volt például olyan egykori győztes, aki később arról beszélt, hogy modernizálni kéne a szépségversenyek lebonyolítását, az 1998-ban győztes Kate Shindle pedig arról írt 2014-ben megjelent könyvében, hogy a szervező vállalat résézéről vajon feltétlenül jó ötlet-e 500 ezer dolláros tanácsadói díjat fizetni Haskellnek. 

A levelek megjelenését óriási felháborodás kísérte, egykori versenyzők sora szólította fel lemondásra Haskellt. 

link Forrás
link Forrás
link Forrás

(Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.