Meghalt Mata János, a Kukori és Kotkoda alkotója

GYÁSZ
2017 december 23., 18:50
comments 50

Életének 84. évében elhunyt Mata János - közölte a család az MTI-vel. 

A rajzfilm- és televíziós rendező 1934-ben született Budapesten. 1953-1957 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt, majd az azt követő két évben a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott.

 1959-től a Pannón Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény, valamint a Panoráma című műsor külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, stúdióműsorokat rendezett.

Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek közt a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.