Ferenc pápa békét kért a Szentföldnek, Szíriának, Iraknak, az afrikai kontinensnek, Latin-Amerikai országainak, Ukrajnának és a Koreai-félszigetnek is

Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.

A katolikus egyházfő kijelentette, a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett.
Ferenc pápa békét kért a Szentföldnek, Szíriának és Iraknak, amiként az afrikai kontinensnek és Latin-Amerika országainak is. Imádkozott azért is, hogy béke legyen a Koreai-félszigeten és Ukrajnában. Kijelentette, hogy a gyermek Jézust látja a szegénységben élő és migrációra kényszerülő gyerekekben. 

Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

A menekültek témája a pápa vasárnapi,  Szenteste a Szent Péter-bazilikában elmondott beszédében is előjött, akkor arról beszélt, hogy a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája elhagyására kényszerül.

A hétfői szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta. (MTI, BBC)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.