Elkérte az idős nő ékszereit, hogy levegye róluk a rontást, aztán soha többé nem adta vissza őket

bűnügy
2017 december 27., 07:24
comments 95

Egy középkorú egri nő arra vett rá egy 73 éves asszonyt, hogy az adja át neki az ékszereit, mert le akarja venni róluk a rontást. Ezeket azóta sem adta vissza az idős nőnek. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a visszaeső csalóval szemben.

A nő szeptemberében céltalanul sétált Eger felnémeti városrészében, amikor felfigyelt az idős asszonyra, aki házának előkertjében tevékenykedett. Beszédbe elegyedett vele, előbb az egészségi állapotára, és annak okaira, majd – mindezek kapcsán – az asszony ékszereire terelődött a szó. Ekkor ajánlotta fel a nagylelkűséget színlelő vádlott, hogy szívesen leveszi a rontást a betegeskedő néni ékszereiről, ami bizonyosan pozitív változást eredményez majd az egészségi állapotában, de általában az életében is.

A nő előhozta a lakásból értékeit, melyek közül a csaló kiválasztotta az aranyékszereke, mondván, korlátozott képességei folytán csak a nemesfémből készült tárgyakról tudja levenni a rontást. Ezeket azonnal el is rakta, cserébe pedig három tarot-kártyát adott a sértettnek, és megígérte, hogy a rontás levétele érdekében szükséges műveletekhez azonnal hozzálát, amint hazaér Miskolcra. Arra is megkérte az asszonyt, hogy a hazautazása költségeit fizesse ki, majd az ékszerekkel és 3000 Ft készpénzzel a zsebében azzal az ígérettel távozott, hogy az átvett tárgyakat hamarosan vissza fogja szolgáltatni. Mivel ez nem történt meg, az idős nőt végül több mint 70000 Ft tényleges kár érte.

A Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja a terheltet, aki a bűncselekményt különös visszaesőként követte el. Az ügyészség – erre is tekintettel – vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától történő határozott idejű eltiltásra, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze őt a sértettnek okozott kár megtérítésére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.