A 90-es évek orosz rakétatechnológiája segíthette Észak-Koreát legújabbkori katonai sikereihez

Tbg
háború
2017 december 28., 10:35
comments 62

Körvonalazódik a válasz arra a kérdésre, vajon miként volt képes az utóbbi években Észak-Korea az egész világot meglepve komoly előrelépést elérnie a nukleáris fenyegetésben.

Az elmúlt időszakban a kommunista rezsim sikerrel tesztelt olyan interkontinentális rakétákat, amelyekkel már az USA partjait is veszélyeztetheti, és úgy tűnik, jó úton járnak afelé is, hogy nukleáris robbanófejeiket a víz alól, tengeralattjáróról indítsák útnak.

Ez utóbbival óriási előnyre tennének szert, ezzel ugyanis instant, megelőzhetetlen veszélyt jelentenének Dél-Koreára, feladva a leckét a gyors megelőző csapásban bízó Egyesült Államoknak.

A Washington Post 1993-as, a szovjet Makajev mérnöki irodából származó brosúrákat szerzett meg, amelyekben az eladásra kínált rakéták és technológiai leírások eléggé hasonlítanak az Észak-Korea által utóbbi időkben villantott technológiára.

Koreáról eddig úgy tudta a világ, hogy a nyolcvanas évek Scud típusú rakétáknál alkalmazott technológiánál nem jutott tovább. Ám a legutóbbi kísérletek ezt cáfolták, és erősen valószínűsíthető, hogy

tudták alkalmazni a Szovjetunió utolsó korszakának fejlesztéseit, amelyek többek között víz alól, különösebben bonyolult indítóállás nélkül is alkalmasak nukleáris robbanófej célba juttatása.

Pedig a kilencvenes években az amerikaiak megpróbálták megakadályozni, hogy a Szovjetunió szétesésével a birodalom nukleáris knowhow-ja illetéktelen kezekbe kerüljön.

Ezért amerikai kutatók és cégek megpróbáltak megállapodni a Makajev irodával, hogy a rakétatechnológiát kereskedelmi területen alkalmazzák: egyfelől a műholdak pályára juttatását sokkal olcsóbban meg lehetett volna oldani az új orosz rakétákkal, és ezzel munkát is tudtak volna adni a nagy számban munka és feladat nélkül maradt orosz kutatóknak, akik addig a hadiiparban tevékenykedtek.

Ám az együttműködés nem jött össze, főként a lefegyverzésről szóló államközi egyezmények szigorúsága miatt.

Példa erre, hogy 1993-ban 60 orosz hadiipari mérnököt tartóztattak le Moszkvában, akik Észak-Koreába próbáltak kijutni táskáikban a rakéták tervrajzaival, és egyéb technológiai leírásokkal. Akkor ugyan lecsaptak rájuk az amerikai, orosz és dél-koreai ügynökök, de többüknek sikerült kijutnia.

A Post által megkérdezett amerikai fegyverszakértők továbbá megerősítették, hogy az új észak-koreai kísérletek során bemutatott rakéták (a Hwasong-sorozat) feltűnően hasonlítanak a szovjetek által kifejlesztett új generációs ballisztikus, akár tengeralattjáróról is indítható rakétákra. (R-27 Zyb, R-29 Shtil, R-39)

Arról pedig itt írtunk bővebben, miért fontos Észak-Koreának, hogy tengeralattjáróról is tudjon rakétát indítani. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.