Novák: Vannak a jó szándékú melegek, meg a hangos provokálók

társadalom
2017 december 29., 10:25

A Mandiner interjút csinált Novák Katalinnal, a kormány családügyi államtitkárával, és a Fidesz új alelnökével. Vannak benne erős mondatok.

Novák elmondja, hogy szerinte a fiatalok elvándorlása öt-tíz éve volt akut kérdés, mára azonban már több magyar állampolgár jön be, illetve vissza az országba, mint ahányan külföldre mennek.

A kinti fizetések magasak ugyan, de a családoknak megéri itthon maradni, hiszen a magyar állam csupa jó dologgal kedveskedik nekik, például ingyenes óvodával, gyermekétkeztetéssel és tankönyvvel.

Illetve, itt a CSOK is, amely szerinte a bevezetése óta bedurrantotta a hazai építőipart, és annyira nagy lett az igény az építkezésekre, hogy emiatt már szakmunkást sem találni.

A családügyi államtitkár elmélázott azon is, hogy miként lehetne a tényleges gyermekvállalást az elképzelésekhez igazítani, hiszen a felméréseik szerint a fiatalok akarnak két-három gyereket, épp csak nem születnek meg.

Meg is találta a probléma okát:

“Nehéz dolgunk van, hiszen köztudottan kitolódott a gyermekvállalás időpontja, sokkal nehezebb stabil párkapcsolatot kialakítani, mint régebben, nehezebb elköteleződni. Döntő jelentőségű a kortársak mintája is: ha egy fiatal azt tapasztalja, hogy harmincon felül a környezetében senkinek nincs gyermeke, és olyan tevékenységek veszik körül, amelyek az „érezzük jól magunkat magunkban” életérzést erősítik, akkor nehéz gyermeket vállalni.” - mondta.

Szerinte jó példákat kell mutatni, mert az ragadós, de azért fontosak lennének a családbarát munkahelyek és intézmények is. Itt pedig azért lenne még mit fejleszteni.

“Tisztában vagyok vele, hogy nem kompatibilis a családi élettel egy főállású, klasszikus munkahely, ezért is ösztönözzük a rugalmas foglalkoztatást, és az is tény, hogy ezen a területen sok még a teendő.” - mondta.

Az interjú végén Nováktól megkérdezik azt is, mennyire fontos ma a genderkérdés Magyarországon. Erre azt válaszolta, hogy szerinte a gender-téma összecsúszott a szexuális orientáció kérdésével, és szerinte az egészről túl sok szó esik.

“Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak” - mondta.

Szerinte ha ma kimondja valaki, hogy csak férfi és nő kapcsolatából tud gyermek születni, máris homofóbnak nevezik, a szexuális orientáció kérdése pedig “a jelentőségéhez képest felülreprezentált”.

"Nevetséges, hogy folyamatosan defenzívában kell lennünk" - mondta.

Majd hozzátette, hogy melegeknek azért stabil és kiterjedt jogai vannak Magyarországon, és mindenki a saját vallási és szexuális meggyőződése alapján élhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.