A lába közé szúrva akarta megijeszteni, véletlenül combon döfte

bűnügy
2018 január 03., 08:43
comments 39

Vádat emeltek az a polgári (Polgár településről származó, nem feltétlenük Fidesz-szavazó) férfi ellen, aki még 2017 januárjában combon szúrta egy barátját.

A fegyver
photo_camera A fegyver Fotó: Police.hu

A 30 éves G. Norbert két barátjánál italozott Tiszagyulaházán, azonban a szórakozás vitává fajult, és G. ennek hevében úgy akarta megijeszteni az ismerősét, hogy egy kést a férfi lábai közé szúrt. Ahogy az már italozás közben lenni szokott, G. elvétette a szúrást, és társa combját sebesítette meg. De úgy, hogy a 36 éves sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentősök.

A hajdú-bihari rendőrök életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást G. ellen, aki most mehet a bíróságra. (Police.hu)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.