Egy bagi férfi hazáig menekült a rendőrök elől, ahol az anyja és a bátyja ütni kezdte a járőröket

bűnügy
2018 január 04., 08:33

A Gödöllői Rendőrkapitányság két járőre január 2-án Bagon igazoltatni akart egy fiatal férfit, aki az egyik utcában randalírozott. A férfi azonban a rendőrök elől hazafelé futott. Amikor utolérték és elfogták, kiáltozni kezdett, amire mintegy 20 ember gyűlt a két rendőr köré, és azt kiabálták, hogy engedjék szabadon fiatalembert, aki a rendőröknek ellenállt.

Nem sokkal később a férfi bátyja és anyja is odament a rendőrökhöz, letépték az egyikük láthatósági mellényét, és ököllel feléjük ütöttek. 

A kiabáló tömeg egyre fenyegetőbbé vált, közben a rendőrök egyike rádión próbált segítséget kérni, az asszony és a fia a másik rendőrhöz lépett, megpróbálták elgáncsolni és ököllel megütötték.

A Gödöllői Rendőrkapitányság rendőrei közben megérkeztek a helyszínre, a rendőrökre támadó asszonyt, férfit és az intézkedés alá vont fiatalembert elfogták.

Az ügyészség közleménye szerint a nő esetében, akit hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, okkal lehet tartani attól, hogy szabadon újabb, hasonló bűncselekményt követne el. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ezért kezdeményezte az asszony előzetes letartóztatását.