Január közepétől jóval kevesebbet kell fizetnie, ha letiltatja a bankkártyáját

Eddig a letiltást megelőzően 45 ezer forintig a kártyabirtokosnak kellett viselnie a kárt, az új előírások szerint viszont ezentúl csak 15 ezerig - írja az enpenzem.hu. És nem ez az egyetlen jó hír a témában. 

Január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését, bármikor díj-, költség- vagy más fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni. 

A letiltás feloldására is ugyanezt írja el a jogszabály. Sajnos azonban a költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is.

Szintén jó dolog, hogy ezentúl a kártya és a PIN-kód kiküldésével járó kockázat a bankot terheli. Olcsóbb lesz a kártyapótlás díja is, ugyanis a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják fel. Az OTP-nél ez azt jelenti, hogy az igényesebb (Mastercard standard, Visa classic) kártyák pótlásáért a mostani 3629 forint helyett 1,4 ezer forintnál is kevesebbet kell majd fizetni. A letiltási díj viszont ugyanekkor 6,1 ezer forint fölé emelkedik.

A zárolási szabályok terén is az ügyfél számára kedvező változások jönnek, a pénz január 13-ától nem tűnik el a számláról, viszont hozzá sem lehet férni. A törvény kimondja, hogy amikor a fizetési megbízás pontos összege a fizető fél általi jóváhagyás időpontjában még nem ismert, a pénzforgalmi szolgáltató csak abban az esetben foglalhat le pénzt, ha a fizető fél jóváhagyta a zárolás pontos összegét. Előírják továbbá, hogy a zárolást a tényleges fizetést követően haladéktalanul fel kell oldani.