Jogerős: két évre börtönbe megy Geréb Ágnes

bűnügy
2018 január 09., 13:13
comments 1300
photo_camera Fotó: Kovács Tamás

Elutasította perújítási kérelmét a Fővárosi Ítélőtábla, helyette az ügyészségnek adott igazat, így börtönbe megy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász bába, aki ellen egy 2003-as és egy 2007-es otthon szülés miatt emeltek vádat  foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Tíz évre eltiltották a szülésznői foglalkozás gyakorlásától is.

A 2003-as esetben egy ikerpár egyik tagja halt meg oxigénhiány miatt, a második esetben az anyát kórházba kellett szállítani, miután nehézség lépett fel a szülés során és a kisbaba válla elakadt. A csecsemő nem élte túl az esetet. 

Gerébet 2012-ben egyszer már jogerősen elítélték, három hónapig előzetesben is volt, aztán házi őrizetben volt, ezután védőjével két perújítási indítványt is benyújtottak új igazságügyi orvosszakértői szakvéleményre alapozva. Ezek a jelentések, amik az első ítélet után születtek a védelem kérésére, azt mondták ki, hogy Geréb nem követett el a halálesettel és sérüléssel összefüggő szakmai hibát. 

2017 áprilisában Gerébre nézve kedvezően alakult az ügy. A halált okozó esettel összefüggésben a foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés helyett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést állapított meg a bíró, míg a másik esetben ugyan helyben hagyták a foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés bűncselekmény jogállást, de a kétéves büntetést öt évre felfüggesztették. 

Az ügyész ezek után azért fellebbezett, hogy a bíróság mindkét perújítási kérést utasítsa el, Geréb pedig felmentést kért. A most keddi ítélet alapján az ügyésznek adott igazat a bíró, így Geréb Ágnesnek börtönbe kell mennie.

Geréb Ágnes a Hír TV-nek nyilatkozott az ítélethirdetés után, és a következőket mondta:

"Egész szakmai életutamban azon dolgoztam, hogy a magyar nők minél biztonságosabb, minél emberibb, minél méltóbb körülmények között szüljenek, és ezt most a magyar bíróság újra más szempontból tekintette, a hálapénzen alapuló orvosok, szülész-nőgyógyászok szakirodalmi háttér és egyéb nélküli szakvéleményét tekintette erősebbnek a mi bizonyítékainkkal szemben." (Hír TV / Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.