Titkolja a számvevőszék, mi alapján büntetik a Jobbikot

politika
2018 január 09., 06:26

Horváth Bálintot kérdezi épp Juhász Péter
photo_camera Horváth Bálintot kérdezi épp Juhász Péter Fotó: Juhász Péter FB

A Magyar Nemzet készített interjút Horváth Bálinttal, az Állami Számvevőszék szóvivőjével, azt akarták megtudni, pontosan mi alapján számolta ki az állami szerv a Jobbik 331 milliós büntetését, amit a pártnak két héten belül kell átutalnia. 

A kérdezz-felelek gyakorlatilag végig arról szól, hogy a lap próbálja megtudni, mi alapján kalkulálta ki az ÁSZ a végösszeget, a szóvivő pedig próbálja kikerülni a konkrét választ. Horváth Bálint szerint azzal hogy a számvevőszék módszertana elérhető, az ÁSZ minden fontos információt nyilvánosságra hozott, ráadásul a Jobbik maga nem cáfolta a tényállásokat, csak a jogalapját kifogásolják. Ellenvetéseiket nem fogadta el a pénzügyi ellenőrző szerv. 

Addig világos a történet, hogy az ÁSZ szerint a Jobbik a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban rendelt plakátokat. 

"A valós ár és a Jobbik által igénybe vett ár különbsége a 331 millió forint. A Jobbik azzal, hogy ezeket a megrendeléseket lényegesen a piaci ár alatt vette igénybe, ekkora összegű tiltott vagyoni támogatást kapott cégektől"  - foglalja össze a lényeget Horváth. 

Az ÁSZ az "ellenőrzési bizonyítékokat" nem hozza nyilvánosságra, csak annyit árul el, hogy  'azokról a dokumentumokról, szerződésekről, számlákról van szó, amelyek az ÁSZ ellenőrzésének a látókörébe kerültek", ezekkel pedig "egy hatóság fordult az ÁSZ-hoz." (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.