Az MTI nem hajlandó lehozni egy közleményt, mert megemlítik benne a Kósa-család üzleteit

POLITIKA
2018 január 11., 15:37
comments 84

A Horizon-ügy szerteágazó és sokszereplős, a lényegét talán így lehet összegezni:

  • 2017 márciusában egy bizonyos Fiák István, aki Kósával együtt vezeti a Korcsolyaszövetséget, tavaly márciusban eladta az egyik, 120 milliós tőkéjű cégét Kósa Lajos feleségének.
  • 2017 májusában Kósa Lajos benyújtott egy törvényjavaslatot a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról, amivel a munkaerő-kölcsönzésben érintett Fiák István cégei nagyon jól járnak.
  • Szintén 2017 májusában egy Kósával és Fiákkal korábban együtt szereplő, utóbbihoz üzletileg is köthető vállalkozó megalapított egy céget, amely rögtön júniusban nyert 450 millió forintot „ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatása”. Ez a Horizon2020 Kft.

A Kósa-család üzleteinek - köztük az anyai sertéstelep sikerének - feltárásában igen aktív Hadházy Ákos viszi ezt az ügyet is. Pártja tegnapi közleményében az áll:

Az LMP vizsgálódásai alapján a Horizon2020 Kft. mögött Kósa Lajos volt debreceni polgármester, jelenlegi tárca nélküli miniszter sejlik fel. Az LMP gyanúja szerint a Kósa család kapott egy 100 millió forintos közpénz ajándékcsomagot, majd a miniszterhez köthető cégcsoport félmilliárdot: azért, hogy ukrán gazdasági migránsokat toborozzanak. Az LMP szerint a képlet egyszerű: a kormány gazdasági migránsokat toboroz, de nem hajlandó elárulni hányat sikerült pontosan betelepíteni. Az LMP társelnöke a szükséges jogi lépéseket megteszi és folytatja az ügyben való vizsgálódását.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Erre Kósa Lajos ugyancsak közleményben válaszolt:

1. Sem én, sem a családom soha, semmilyen módon nem kapott 100 milliós közpénz ajándékcsomagokat.

2. Hadházy Ákos valótlanul állítja, hogy bármi közöm lenne a Horizon 2020 Kft-hez. Ezzel szemben az igazság az, hogy nincs és nem is volt semmilyen közöm a céghez.

Hadházy Ákos - mielőtt vádaskodni kezdett - jobban tette volna, ha alapvető fogalmak jelentését értelmezi. Nyilvánvalóan nem tud különbséget tenni a Magyarországon legálisan  munkát vállalók és a migránsok között. Mielőtt jogi lépeseket fontolgat, jobban tenné, ha utána nézne, mi a különbség a munkavállaló, a menekült, az illegális bevándorló és a legális munkavállaló között. 
Hadházyt a reménytelen helyzetben lévő LMP újabb kétségbeesett próbálkozásba hajszolta, de szokás szerint csak össze-vissza beszélt. 

És itt következett volna, hogy Hadházy is reagál Kósára, ez viszont az MTI-nek nem nem fért bele. AZ LMP-nek azt írták, azért dobják vissza a közleményüket, mert az „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Az nem derült ki, hogy kinek a jogait sértené a közlemény, amely nem tartalmaz új információt az LMP és Kósa korábbi közleményéhez képest.

Hadházytól megkaptuk a szöveget, legalább itt legyen meg:

Reakció Kósa Lajos tárca nélküli miniszter válaszára

Hadházy Ákos, az LMP társelnökének vizsgálódásai alapján gyanítható, hogy akitől a Kósa-család ajándékba kapott 100 millió forintot, kapcsolatba hozható a Horizon 2020 Kft-vel. Az LMP továbbra is várja, hogy hány gazdasági migránst sikerült betelepítenie a kormánynak és a nevezett cégnek Magyarországra. A párt társelnöke jelzi: a szükséges jogi lépések a feljelentést is jelentik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.