Nem sikerült egyből újraválasztani a cseh elnököt

külföld
2018 január 13., 15:13
comments 72

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás első fordulójában.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százaléka kellett volna, ami a 9 jelölt közül senkinek sem sikerült.

A szavazókörzetekben leadott voksok több mint 80 százalékának összeszámlálása után a részeredmények azt jelzik, hogy Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke jut be a január 26-27-i második fordulóba. A botrányhős Zeman kb. 40 százalékot, Drahos pedig mintegy 26 százalékot kapott. A másik hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb.

Milos Zeman
photo_camera Milos Zeman Fotó: Michal Cizek / AFP

A második fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez már elég lesz az egyszerű többség. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.