Srí Lanka majdnem eltörölte a nők alkoholtilalmát, de az elnök közbelépett

külföld
2018 január 14., 16:23
comments 230

A Srí Lanka-i kormány szerdán bejelentette, hogy felfüggesztenek egy 1955-ös törvényt, amely megtiltja a nőknek az országban, hogy alkoholt vásároljanak. Egyúttal azt is engedélyezték volna, hogy nők mindenféle korlátozások nélkül dolgozhassanak bárokban.

Most azonban úgy tűnik, hogy az egészből nem lesz semmi, Srí Lanka elnöke, Maithripala Sirisena ugyanis bejelentette, utasítja a kormányt, hogy vonja vissza a tilalom felfüggesztését. Az elnök azt mondta, hogy a törvény felfüggesztéséről csak az újságokból értesült, és nem ért egyet a döntéssel. Az elnök ugyanis anti-alkoholista, és már figyelmeztetett arra, hogy a Srí Lanka-i nők alkoholfogyasztása “drasztikusan” növekszik.

Ezt az Egészségügyi Világszervezet adatai a BBC szerint nem támasztják alá, a 15 év feletti nők mindösssze 0,1 százaléka nagyivó az országban, a férfiaknak viszont a 0,8 százaléka. Az alkoholtilalom feloldását helyi vallási vezetők is kritizálták, szerintük ugyanis az szétrombolná a Srí Lanka-i családkultúrát, azzal, hogy egyre több nő válna alkoholfüggővé. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.