Házi őrizetbe kerül az Újlak utcai gyilkosság feltételezett elkövetője


"A bíróság elutasította az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát és a házi őrizetét rendelte el annak a fiatalkorúnak, akit emberölés bűntettével gyanúsít a nyomozó hatóság" 

- áll a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának levelében. A 444-en beszámoltunk róla, hogy január 12-én pénteken a XVII. kerületben, az Újlak utcában egy fiatalkorú elkövető szóváltásba keveredett majd nyakán többször megszúrt egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette. 

Úgy tűnik, nagy kérdések nincsenek az elkövető személyét illetően: a közlemény a végzésre hivatkozva azt írja, az emberölés gyanúját többek között a terhelt beismerő vallomása és tanúvallomások is alátámasztják. Akár 15 évet kaphat. 

A bíróság megállapította, hogy "fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, így az eljárási cselekményeknél a gyanúsított jelenléte csak kényszerintézkedéssel biztosítható", végeredményben mégis arra jutott, hogy a feltételezett elkövető házi őrizetben várhatja a tárgyalást. Az indoklás szerint

"a fiatalkorú rendezett családi körülmények között, állandó lakcímen, a családjával él, büntetlen előéletű, tanul és állandó munkahelye van. Magatartásával sehol nem volt probléma. A végzés indoklása szerint mindezeket a körülményeket együttesen értékelve a szökés és elrejtőzés veszélyét a házi őrizet is képes megakadályozni, aminek eredményességét a nyomkövető eszköz tovább fokozza."

A bíróság elrendelte, hogy a gyanúsított nyomkövető eszközt viseljen, a házi őrizet február 15-ig tart. A döntés nem jogerős  mivel az ügyész fellebbezést jelentett be, másodfokon a Fővárosi Törvényszék fog dönteni. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.