Úristen, micsoda vasárnap volt!

Hallják ezt a furcsa morajt? A St. Louis-i szurkolók nyögései azok. 2015-ben, az utolsó évben, amikor a Rams még a városukban játszott, két rémisztően közepes, semmire se jó irányító szenvedett az NFL történetének legközépszerűbb csapatait irányító Jeff Fisher vezetőedző csapatában. Az idényt Nick Foles kezdte, és Case Keenum fejezte be. A borzalmas idény után egy dolog biztosnak tűnt: ez a két fickó sehol se lesz kezdő irányító. Aztán úgy alakultak a körülmények, hogy Foles Carson Wentz sérülése után Philadelphiában, Keenum a sérült Teddy Bridgewtert helyettesítő Sam Bradford sérülése után Minnesotában mégis kezdhetett, most vasárnap pedig egymás ellen küzdhetnek az NFC csoportdöntőjében, így az egyikük biztosan ott lesz február 4-én a minneapolisi döntőben, a Vikings hazai pályáján.

Aminél talán csak az megdöbbentőbb, hogy erre még a tavalyi szezont 3:13-as mérleggel záró, a már mémszerűen reménytelen Blake Bortles vezette Jacksonville Jaguarsnak is esélye van. Mivé lett a világ, a nemrég még quarterback-ligának tartott NFL csoportdöntőiben három történelmileg jelentéktelen irányító mellett csak egy, negyven éves korára az őrület határára jutott legenda, Tom Brady jutott be. De nézhetjük másként is. Az NFL régi igazsága szerint meccset a támadósor nyerhet, bajnokságot a védelem. Most a liga két legjobban védekező csapatának, a Vikingsnek és a Jaguarsnak is van esélye a döntőbe jutásra, csupán a liga legjobb és 7. legjobb támadósorát kell megfékezniük.

Minnesota Vikings - New Orleans Saints 29:24

„It ain't over 'til it's over.” (Yogi Berra)

Na, erre nem számítottam! - sóhajtja a paraszt bácsi a sétarepülőzés után, és valahogy így volt vele mindenki, aki végignézte a vasárnap esti Minnesota Vikings – New Orleans Saints főcsoport elődöntőt mérkőzést. A félidőben még tizenhét ponttal mentek a hazaiak, de az öltözőből egy másik New Orleans Saints jött vissza és három tédével átvette a vezetést az ezidő alatt mindössze egy mezőnygólra képes Vikings ellen. Mindössze 3 perc volt hátra, a vén róka vendégirányító Drew Brees helyre rakta fiatalokat, nincs itt semmi látnivaló. Dehogyis nincs, a dráma csak ezután következett… Case Keenum - a kezdők sérülése okán Vikings irányító összekapta magát és támadósorával újabb mezőnygólt hoztak össze és újra átvették a vezetést. Másfél perce maradt Breesnek a fordításhoz, de neki ez sosem volt megoldhatatlan feladat, meg is oldotta. 25 másodperc volt hátra és Keenum sikertelen passzai a saját térfelén tartották a Vikingset, onnét pedig messze van az ellenfél célterülete. 8 másodperc, az utolsó sansz, sikeres passz és kiszökni a pályáról, hogy maradjon idő a mezőnygól kísérletre. És ekkor következett a csoda, amit nagyon sokszor és sokáig emlegetnek fognak. Keenum előrehajította a labdát, amit Stefon Diggs az égbe emelkedve elkapott. Semmi különös, sima elkapás, csakhogy Diggs földet érése után a körülötte sürgölődő két védőjátékos (Marcus Williams és Ken Crawley) ahelyett, hogy földbe dózerolta volna inkább egymást ütötte ki, így mindenki őszinte megdöbbenésére az elkapó könnyedén berobogott a Saints célterületére. Lássuk be, vannak még csodák, de Yogi Berra híres mondása helytállóbb ehelyütt.

Philadelphia Eagles - Atlanta Falcons 15:10

Alabama-szurkolóként jó okom van gyűlölni Steve Sarkasiant, így örömmel üdvözlöm kis táboromban georgiai barátaimat. Az Alabamával egy meccsből egyet vesztő támadókoordinátor a szezon során már bizonyította, hogy nincs az a kivételes tehetségekkel telepakolt támadósor, amit ő ne lenne képes a földbe vezetni. Szombaton Philadelphiában újra bizonyított. A liga egyik legjobb futópárosa, Tevin Coleman és Devonta Freeman 86 jardot volt csak képes összefutni - ebből Freeman tíz kísérletéből 7 jardot tudott hozzáadni. A tavalyi MVP Matt Ryan pedig kísérletenként 5,8 jardos átlaggal ugyan összepasszolt 210 jardot, de ennél árulkodóbb a 22,5-es QB-ratingje. Ez még az irányítóját Nick Folesszal helyettesítő Eagles ellen is kevésnek bizonyult az elmúlt évek egyik legborzalmasabb rájátszás-meccsén, amit még az se dobott fel, hogy az Eagles a végén a saját két jardos vonalán állította meg a Falcons utolsó támadását.

New England Patriots - Tennessee Titans 35:14

Egy hétig tartott a nashville-i csoda, a hétvége legkevésbé meglepő meccsén a Patriots megfojtotta a Titans futójátékát - egykori alabamai kedvencem, a szezon végére nagyon belelendülő Derrick Henry kritikán aluli 28 jardot tudott csak összefutkosni 12 próbálkozásból. Az összesített statisztikák alapján a három tédés vereség akár nagyobb is lehetett volna.

Pittsburgh Steelers - Jacksonville Jaguars 42:45

Az eredmény itt is csalóka, a meccs közel se volt ennyire szoros. A Jaguars, ami csak azért nem volt a liga bohóca az elmúlt évtizedben, mert Clevelandben is játszik egy csapat, kicsit begorombult azon, hogy a pittsburghiek felettük átnézve már a Patriotsra és a csoportdöntőre koncentráltak, és módszeresen eltángálták a jobb sorsra érdemes vasasokat. Blake Bortles, akin eddig teljes joggal röhöghettünk teli szájjal, 90-es QB-ratinget hozott össze, de az igazi sztár Leonard Fournette volt a maga 109 jardnyi futásával és 10 jardnyi elkapásával. De ne feledkezzünk meg a cseréjéről, T. J. Yeldonról, és nem csak azért, mert őt is nagyon szeretem.

Futni ugyan csak 20 jardot futott, de 57 jarddal ő lett a legtermelékenyebb elkapó a csapatban, és Bortles egyik kulcsfontosságú futásánál akkorát blokkolt, hogy a Steelers söprögetője azóta is keresi, merre van az előre a pályán.