Több tucat bűncselekménnyel vádolják a szadista kaliforniai szülőket, akik éheztették, kínozták, és bútorokhoz bilincselték a 13 gyereküket

bűnügy
2018 január 18., 21:16
comments 140

A múlt hét végén derült ki, hogy két szadista szülő összesen 13 gyerekét tartotta láncra verve a San Bernardinótól 44 km-re, a kaliforniai Perris városában álló házukban. Az 57 éves David Allen Turpin és a felesége, a 49 éves Louise Anna Turpin a gyanú szerint évek óta kínozták a – minden jel szerint vér szerinti – gyerekeiket, akik közül heten már felnőttkorba léptek (a legfiatalabb 2, a legidősebb 29 éves).

A nyomozás azután indult, hogy az egyik 17 éves testvér el tudott szökni a fogságból, és riasztotta a riverside-i seriffirodát. A gyerek eddigre gyakorlatilag csont és bőr volt, amikor kapcsolatban léptek vele, a valós koránál sokkal fiatalabbnak nézték. A rendőröket sokkolta, amit a háznál találtak: a többnyire alultáplált, ápolatlan gyerekek láncra verve feküdtek a sötét, dohos szobákban. Mindenkit kórházba vittek alapos kivizsgálásra, az állapotuk stabilizálása után ki is kérdezték őket.

A Riverside megyei ügyész csütörtökön bejelentette, hogy a szülőket kínzással és a gyerekek veszélyeztetésével vádolják. Michael Hestrin elmondta, hogy a kínzások szörnyűek voltak, a szülők verték, fojtogatták is a gyerekeiket, akik esetenként akár heteken vagy hónapokon át is bútorokhoz voltak bilincselve. A pár állítólag almás és tökös pitét evett az alultáplált gyerekek előtt, miközben megtagadták tőlük az ételt.

Egy újságíró a csütörtöki riverside-i sajtótájékoztatón.
photo_camera Egy újságíró a csütörtöki riverside-i sajtótájékoztatón. Fotó: Frederic J. Brown / AFP

A házaspár 12 kínzással, 12 fogva tartással, 6 gyerekbántalmazás és 6 eltartott felnőttel szembeni visszaéléssel kapcsolatos váddal néz szembe majd a riverside-i bírósági tárgyaláson. Turpinék 94 évet vagy életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak a tetteikért. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.