címmel említésre sem méltó gyalázkodó cikket közölt a hirado.hu pénteken délután fél három tájban az ismert ellenzéki aktivistáról. A cikknek egyetlen mondata volt figyelemreméltó, az viszont annál inkább. Erről a mondatról van szó:
Utánajártak (mármint az Origo) egyébként Gulyás Márton előéletének is, írnak többek között arról, hogy Soros György húszmilliárd forinttal támogatta a Közös Ország Mozgalom vezetőjét, illetve arról is, hogy felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de állítólag nem felelt meg a követelményeknek.
Iderakom fotón is, mert nyilván mindjárt el fogják tüntetni:
A cikkünk publikálásakor éppen 8 órája kint lévő mondat természetesen nem igaz, maga Gulyás például így reagált rá a Tumblr-mikroblogján:
Eskü lassan már azzal is kiegyeznék ha a Soros által nekem tulajdonított összegek csak akár 1%-a igaz lenne! Már az is 200 milla lenne, hallod abból milyen mozgalmat szerveznék!
Minimális utánajárással azonnal kideríthető, hogy a Híradó tényfeltárói honnan vették ezt a nyilvánvaló ökörséget. Hecker Flórián, az Origo karaktergyilkos cikkeinek egyik szerzője még 2017. novemberében írt egy cikket arról, hogy Puzsér Róbert egy online rádióadásában egy névtelen forrásra hivatkozva arról beszélt, hogy Gulyás, illetve Papp Réka Kinga aktivista állítólag 20 millió forintot kaptak Soros Györgytől. Nem 20 milliárdról, hanem 20 millióról írt tehát annak idején még Hecker is. Puzsér forrás nélküli sztorija szerint egyébként egy szintén névtelen üzeletember azzal ajánlott volna fel összesen 20 millió forintot Pappnak és Gulyásnak, hogy akkor kapják meg az összeget, ha képesek szerezni mellé még ugyanennyit. Ezt a másik húszmilliót Puzsér névtelen forrása szerint Soros György pótolta volna ki.
Csakhogy még a húszmilliárdos hazugságot terjesztő pénteki Híradó-cikkbe is belelinkelték azt a most csütörtöki, aláírás nélküli, Gulyás Mártont gyalázó újabb origós cikket, amiben még a Névtelen Karaktergyilkos is kénytelen volt elismerni, hogy
Puzsér Róbert korábban azt állította, hogy Soros György 20 millió forintot adott Gulyásnak videósorozatára. Puzsér a kijelentését később visszavonta.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.