Tizenhárom milliárdot kérhet vissza az EU Tiborcz István csalásgyanús közbeszerzései miatt

bűnügy
2018 január 22., 07:02

Akár 13 milliárdos bírságot is kaphat az állam Tiborcz István korábbi cégének közbeszerzései miatt. A 24.hu kormányzati forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) 43,7 millió eurós visszafizetésre tett javaslatot az Európai Bizottságnak tett pénzügyi ajánlásában. 

A lap szerint ezt a dokumentumot már karácsony előtt ellenjegyezték, és a Miniszterelnökség már régen megkapta. Annak megállapításait Lázár János mégsem ismertette eddig.

A kép közepén Orbán Ráhel, Orbán Viktor lánya és férje, az Elios Zrt. volt résztulajdonosa, Tiborcz István
photo_camera Fotó: Botos Tamás

A két évig tartó vizsgálat után az OLAF közbeszerzési szabálytalanságokat, az eljárások manipulálását, a résztvevők közötti összeférhetetlenséget és csalás gyanúját is megállapította az Elios által megnyert közbeszerzéseknél.A gyanú szerint a Tiborcz István tulajdonában álló cég összejátszott a projektek előkészítésén dolgozó Sistrade Kft.-vel Hamar Endrén keresztül. Hamar 2013 januárja és áprilisa között volt tulajdonos és vezető az Eliosban, tőle pedig pont Tiborcz vette át a cég vezetését. 

Az Elios rengeteg megbízást kapott magyarországi települések világításának korszerűsítésére. A pályázatok többségét eleve úgy írták ki, hogy az Elioson kívül vagy senki másnak,, vagy legfeljebb egy-két cégnek lett volna esélye indulni a munkáért, de egyeztettek már a kiírás előtt is a munkákról. Az Elios aztán brutális áron számlázott le lámpákat. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.