2019-ben visszatérhet az amerikai történelem legjobb alelnöke

Julia Louis-Dreyfus a világtörténelem talán leginkább kiérdemelt Emmyjével.Fotó: Alberto E. Rodriguez/AFP

Túlesett a kemoterápia harmadik körén, és augusztusban már a forgatásra is visszatérhet Julia Louis-Dreyfus, Az alelnök sztárja, jelentette az Entertainment Daily. Lous-Dreyfus tavaly szeptemberben jelentette be, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, azóta tart a kezelése.

Színészkollégája, a sorozatban az alelnököt játszó Louis-Dreyfus sajtótitkárát alakító Matt Walsh szerint a színésznő már részt vesz a szövegolvasásokon. "Jól van, végzett az utolsó kemóval, lábadozik. A kilátásai továbbra is kiválóak. Szeretve van, fantasztikus ember" - mondta.

Az alelnök ugyan vígjáték, de nemcsak az én véleményem, hanem az amerikai politikai sajtó véleménye szerint is a washingtoni hétköznapokat legrealistábban ábrázoló sorozat. Louis-Dreyfus betegsége miatt szünetelt a forgatás, ami csak augusztusban indulhat újra, így a hetedik, záró évad két teljes év kihagyás után 2019-ben kerül csak forgalomba.


November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.