Élete végéig börtönben marad Larry Nassar

külföld
2018 január 24., 18:09
comments 50

Szerdán összesen százhetvenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a michigani bíróság dr. Lawrence G. Nassart, a szövetség és a tornászválogatott egykori főorvosát. Az eljárás során 

több mint százhatvan nő vallotta azt, hogy korábban szexuálisan bántalmazta őket Nassar.

Annak ellenére, hogy a doktor csak nyolc zaklatást ismert be, az ítélethozatal alatt azt mondta, hogy az áldozatok vallomásai örökké elkísérik majd.

Larry Nassar 2018 január 16-án egy michigani bíróságon
photo_camera Fotó: GEOFF ROBINS/AFP

Kedden az Amerikai Torna Szövetség igazgatótanácsának több tagja is lemondott, a bíróságon meghallgatott nők nagy része ugyanis azt állította: 

 a szövetség vezetői tudtak a visszaélésekről, mégsem tettek semmit.

Az 54 éves Lawrence Nassart tavaly decemberben gyermekpornó-fényképek birtoklása miatt 60 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, a büntetés letöltését januárban meg is kezdte. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.