Soros: Orbán akkor tért rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját

POLITIKA
2018 január 25., 13:05

Hosszú portécikket közöl Orbán Viktorról a Financial Times, amiben végigkövették a pályáját és politikai fordulatait. A cikk nagy része magyar olvasók számára nem sok újdonságot jelent, Orbán pedig személy szerint nem nyilatkozott a lapnak.

Soros György viszont igen, akivel a lap New Yorkban beszélt. 

„A nacionalisták felemelkedése a legnagyobb kihívást jelenti a nyílt társadalom számára a második világháború óta” - mondta Soros a Financial Timesnak. Szerinte Orbán legfontosabb motivációja a hatalom, és ami azzal jár.

„Orbán akkor tért igazán rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját azzal, hogy szinte csak tőle rendeltek követ az útépítésekhez. Ezzel komoly vagyont halmoztak fel”

- mondta. Soros szerint Orbán „ekkor kezdte építeni a maffiaállamot” és „ekkor szerezte meg az igazi hatalmat”.

Az első Orbán-ciklus nagy sztoriját leginkább az Élet és irodalom korabeli cikkeiből lehet ismerni.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.