Csalással próbálta megszerezni a Teréz körúti robbantás nyomravezetői díját

bűnügy
2018 január 26., 07:37
comments 45

Üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy 35 éves szentkirályi nő ellen, aki megpróbálta átverni a hatóságokat, hogy megszerezze a Teréz körúti robbantás nyomravezetőjének járó 25 millió forintot.

A nő a vád szerint 2016. szeptember 30-án írt emailt a Minisztertelnökség sajtóirodájának. Azt állította, hogy fontos információja van a robbantásról, fel tudja fedni a robbantó kilétét. Azt kérte, hogy még aznap 11 órakor egy táskában, készpénzben adják át a 25 millió forintot egy kecskeméti bevásárlóközpontban várakozó, szürke farmert és fehér tornacipőt viselő lánynak.

A tervbe apró hiba csúszott. A találkozóra érkező rendőrök ugyanis a pénz átadása helyett kérdezősködni kezdtek, így elég hamar kiderült, hogy a nőnek semmilyen érdemi információja nincs a robbantásról, a célja csupán a nyomravezetői díj megszerzése volt.

A nő pár nappal később fizetés nélkül távozott egy panzióból, ezzel 355 800 forintos kárt okozott. Az ügyészség a két bűncselekmény miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Kecskeméti Járásbíróságon. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.