Egy moszkvai mozi nem volt hajlandó levenni a műsorról a Sztálinról szóló betiltott filmet, erre megjelent náluk pár rendőr

külföld
2018 január 26., 22:47
comments 61

Rendőrök keresték fel pénteken a moszkvai Pionyer mozit, amely annak ellenére sem vette le műsoráról a Sztálin halála című brit-francia szatírát, hogy az orosz kulturális minisztérium a hét elején visszavonta a film forgalmazási engedélyét.

Jelena Drapenko, az orosz parlament alsóháza kulturális bizottságának alelnöke a filmről azt mondta, a kultuszminisztérium ideiglenesen vonta vissza a film forgalmazási engedélyét, hogy pótlólagosan megvizsgáltassa, tartalmaz-e szélsőséges elemeket az alkotás. A képviselőnő szerint ha ilyeneket nem találnak benne, "a film mehet majd a mozikba". Azt mondjuk hozzátette, hogy "közerkölcsi megfontolásokból" személy szerint ellenzi a film vetítését.

A Pionyer mozi ezzel szemben azt mondta, hogy csak akkor függesztik fel a jegyárusítást, ha az engedély bevonásáról hivatalos levélben kapnak tájékoztatást a forgalmazótól, a Volgafilmtől. A meghirdetett előadásokra pedig a jegyek mind elkeltek elővételben

A rendőrök két és fél órát tartózkodtak a moziban, azt nem tudni, mit kerestek ott. A látogatás után azonban a mozi közölte, hogy rajta kívül álló okok miatt nem játssza többé a filmet, a megváltott jegyek árát visszatéríti. További kérdések ügyében a mozi a közönséget az orosz kulturális minisztériumhoz irányította.

Forgalmazási engedéllyel nem rendelkező filmek bemutatása esetén a mozik 50-100 ezer rubel (222-444 ezer forint) közigazgatási bírsággal sújthatók Oroszországban. A szabályozás ismételt megsértése 100-200 ezer rubel büntetést és a mozi működésének 90 napig tartó felfüggesztését vonhatja maga után.

A filmet hétfőn zárt vetítésen tekintették meg orosz filmalkotók, parlamenti képviselők, valamint a kultusztárca társadalmi tanácsának tagjai. Közülük többen levélben kérték Vlagyimir Megyinszkij kulturális minisztertől, hogy állíttassa le a szerintük kegyeletsértő, valamint az orosz (szovjet) ember "alsóbbrendűségét propagáló" film bemutatását. Az aláírók szerint a filmnek a sztálingrádi győzelem 75. évfordulóján való kibocsátása "arcul köpése mindazoknak, akik ott elestek". (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.