Bors: Társai kiközösítették, a mélybe vetette magát egy 15 éves lány Budapesten

Tbg
gyász
2018 január 27., 17:26
comments 342

A Bors arról számolt be szombaton, hogy múlt hét kedden egy 15 éves lány a III. kerületi Madzsar József utcában szörnyethalt, miután levetett magát egy panelház tetejéről.

A lap, amely a helyszínen is járt nem sokkal az eset után, úgy tudja, a lány egy budapesti gimnáziumba járt nyelvi előkészítő iskolába, és öngyilkosságában szerepet játszott, hogy társai kiközösítették.

A Bors egy neve elhallgatását kérő ismerőst is megszólaltatott cikkében: „Most szeptemberben kezdte a nulladikot. Visszahúzódó volt, de eleinte semmi gond nem volt vele. Aztán az osztálytársai zrikálni kezdték, majd durván kiközösítették. Nem volt olyan tehetős a családja, mint a társaié, ezért is sokat bántották.” (Bors)

---

Krízishelyzetben hívható a 116-123 gyorssegélyszám, vagy felkereshető a lelki segélyszolgálat honlapja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.