Csak Kuna Tibor cégétől rendelhet nyomtatványt a Pécsi Tudományegyetem

PÉNZ
2018 január 28., 14:22
Kuna Tibor
photo_camera Kuna Tibor Fotó: Botos Tamás / 444

A Szabad Pécs ír arról, hogy Pécsi Tudományegyetem egyetemi nyomdája kapacitási problémákkal küzd, és ennek Szijjártó Péter országos cimborája, a közbeszerzéseket isteni akaratként értelmező Kuna Tibor cégei látják hasznát. 

A Trinity Communications és a hozzá kapcsolódó Young and Partners, valamint a miskolci Sprint Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft. konzorciuma nyerte ugyanis azt "a PTE 2017. és 2018. évi külső kommunikációs tevékenységét támogató gyártási, médiatervezési és –vásárlási feladatok teljes körű ellátását célzó, versenyújranyitásos közbeszerzést", amit a Nemzeti Kommunikációs Hivatal írt ki még 2017-ben. 

A híroldal szerint a tanszékek és karok tavaly még megoldották kisebb helyi nyomdákban a pótlást, de idén már egyértelmű iránymutatást kapott az egyetem, hogy Kuna cégcsoportjára bízzák ezeket a munkákat. Ez szerződés szerint rendben is lenne, de a Szabad Pécsnek több egymástól független forrás is arra panaszkodott, hogy a Trinity vezette konzorcium

 "nem egy olcsójános, tudunk olyan esetekről, amikor a korábbiakhoz képest két-háromszoros, sőt olyanról is, amikor tízszeres áron lehet lényegében ugyanazt a terméket megrendelni a fővárosi cégtől."

Az extrém anyagi terhek miatt több tanszéken gondot okoz, hogy emiatt vagy máshonnan kell elvenni a pénzt, vagy csak kevesebb nyomtatványt tudnak rendelni a szükségesnél. 

Az NKOH korábban Lázár János felügyelete alatt volt, de miniszterré avatása óta Rogán Antal kabinetjéhez került át. 

Kuna Tiborról maga Szijjártó Péter nyilatkozta a 444-nek, hogy barátjának tekinti. Hogy mennyire igazat mondott, arról itt írtunk részletesen. (Szabad Pécs)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.