Lezsák Sándor szerint természetes gesztus lett volna Hortyhra emlékezni a holokauszt emléknapon

POLITIKA
2018 január 30., 12:54
comments 264
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke
photo_camera Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Lakitelki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nagyon készült a Horthy Miklós emlékmisére, amit Auschwitz felszabadításának évfordulójára tervezett Osztie Zoltán, a b elvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa. Csalódott is volt, amikor kiderült, hogy mégse lesz, viszont a Magyar Hírlap kedvéért rendelkezésre bocsátotta beszédét, amivel már idejekorán elkészült.

Lezsák köszönetet mond a szövegben az Úrnak, amiért "a kivéreztetett magyarságnak és a példátlanul megcsonkított hazánknak olyan vezetőt adott, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós", aki 'az ország kiszolgáltatott helyzetében, a hitleri hadvezetéssel szemben is vette a bátorságot a lengyelországi lengyel és köztük zsidó menekültek befogadásához."

"A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében is" - folytatta volna Lezsák, aki szerint Horthy  karaktergyilkosság áldozata lett, "személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították".

"Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben"

- rimánkodik szinte az MDF egykori alapítója, aki végül nem mondhatta el beszédét a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban. (HVG via Magyar Hírlap)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.