Az látszik, hogy Hegedűs Zsuzsa alapítványánál költik a pénzt, csak az nem, hogy mire

A Magyar Narancs megpróbált utánajárni, hogy mégis hogy végzi a munkáját Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, Hegedűs Zsuzsa "Minden gyerek lakjon jól! Alapítványa". Csak részben jártak sikerrel, mert csak az alapítvány pénzügyeit tudták valamennyire lekövetni, az alapítvány szakmai tevékenységét lényegében lehetetlen ellenőrizni. Hiába szerették volna, nem kaptak lehetőséget az alapítvány munkáját megalapozó tanulmányok, sem a programok végrehajtását ellenőrző monitorozási rendszer megtekintésére.

És mert az alapítványnak, bár az közhasznú, felügyelőbizottsága sincs, más se nagyon kontrollálhatja az ott folyó munkát. A lap így csak annyit tudott megállapítani, hogy az alapítvány programja, az önellátás meghonosítása nem valósult meg.

Az alapítvány pénzügyeit is nehéz követni, már csak azért is, mert a lap szerintaz alapítvány utólag kozmetikázza a leadott bevallásait.Kutakodásaik során észervették ugyanis, hogy az alapítvány beszámolóiban utólag módosult több tétel is, pélrául az állami MVM Zrt.-től és a nemzeti bank alapítványaitól kapott támogatások összege. Emellett több tízmillió forinttal nem tud elszámolni az alapítvány, a lap 83 milliós hiányt talált a szervezet elszámolásában. (Via Index)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.