Meghalt Palotai Károly, a csatárból lett legendás játékvezető

GYÁSZ
2018 február 03., 15:58
comments 16

Súlyos betegség után szombaton meghalt Palotai Károly, aki olyan híres futballbíró volt, hogy sokan talán nem is tudták, milyen menő focista volt előtte. Valójában rajta kívül sosem akadt olyan bíró, aki ennyire jó játékos lett volna. Ő az egyetlen ember a világon, aki játékosként és bíróként is bekerült a BL-be, vagyis az elődjébe, a BEK-be.

A békéscsabai születésű Palotai a város NB2-es csapatában kezdett játszani 1950-ben, hogy 5 évvel később leigazolja a Győri Vasas ETO. Egy év múlva jött 56. Palotai a forradalom után válogatott kapus bátyjával együtt az NSZK-ba disszidált, ahol a Freiburgban játszott és gyárban dolgozott, de két év múlva hazatért.

59 és 67 között ismét az ETO-ban játszott csatárként, közben a 64-es olimpián ő volt az aranyérmes magyar válogatott kapitánya, pechjére a döntőben pont nem játszhatott sérülés miatt. Sportértékben talán még ennél is nagyobb szó volt, hogy a Győr 63-as bajnoki címe után a csapattal eljutott a BEK elődöntőjéig, ahol a Benfica ellen estek ki. A Népstadionba vitt, végül 1-0-ra elvesztett hazai elődöntőn megsérült a Győr kapusa, és Palotai majdnem beállt helyette, már fel is vette a kapusmezt, de végül mégsem kellett beugrania.

Miután 32 évesen megsérült a Népköztársasági Kupa döntőjében, elment bírónak, ahol legalább akkora sikereket ért el, mint játékosként. A maga idejében a világ egyik legmenőbb és legnépszerűbb bírója volt. Rajta kívül még olyan FIFA-bíró sem akadt, aki nemzeti bajnok lett volna, nemhogy olimpiai és BEK-résztvevő. 

Palotai Károlyt a relatíve fiatalabb generációk visszavonulása után arról ismerhették, hogy ő DJ Palotai édesapja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.