Csíkszeredai mikrobiológusok kikutatták, szabad-e megenni a havat

TUDOMÁNY
2018 február 06., 18:21

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának mikrobiológusai elvégeztek egy kutatást, amiben azt akarták megtudni, biztonságos-e megenni a havat. Ehhez a városban két helyről is mintákat vettek, majd megolvasztották a havat, és kitenyésztették a hólében lévő mikroorganizmusokat.

Arra jutottak, hogy minél régebben esett a hó, annál több benne a baktérium és a gomba, de még a frissen hullott hó sem feltétlenül mentes ezektől.

Azért nagyon megijedni nem kell: 6,15 liter hó elolvadásából egy liter hólé keletkezik, azaz egy marék hó elfogyasztásával csak néhány milliliter hólé kerül be a szervezetbe.

Dr. Máthé István egyetemi docens, a kutatás vezetője így foglalta össze az eredményt:

„Játszótéren tapasztaltakból kiindulva a vizsgálat tervezésekor – apaként és mikrobiológusként – az volt a fő kérdésem, hogy a gyerekek nyugodtan megehetik-e a havat? A mikrobiológiai vizsgálatok alapján a kérdésre a válaszom az, hogy nem tiltanám meg, hogy a gyerekek megkóstolják a havat, de ezt csak frissen hullott, vagy fél napnál nem régebbi hó esetében támogatnám.”

(foter.ro)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.