Egy német akvarista 1995-ben szerzett magának egy csinos kis rákot. Neki azt mondták, hogy ez egy "texasi rák", ő meg nem nagyon kérdezősködött. A rák jól érezte magát új otthonában, de annyira, hogy bár nem volt partnere, egyszer csak elkezdett tojásokat rakni. A tojásokból pedig apró rákok keltek ki. Az akvarista osztogatni kezdte a rákokat, amik hamarosan elárasztották a német kisállatkereskedéseket, majd idővel, ahogy ez lenni szokott, a természetes vizeket is, ahol a tulajdonosok szabadon engedték a rendkívül szapora állat utódait.

2003-ra kiderült, hogy a fura rák egy teljesen új faj, ami ráadásul alig 25 éve születhetett. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy egy, a Satilla folyó georgiai és floridai mellékágaiban őshonos rákfajta genetikailag módosult egyede lehetett az ősük. Ez a különleges egyed valamiért a normális két kromoszóma helyett három, két női és egy férfi kromoszómával született, így képes lett az ivarmentes szaporodásra. Petéiben tovább tudta adni két női kromoszómáját, így gyakorlatilag önmagát klónozva szaporodik, százával tojva a szaporodásra képes egyedeket hordozó tojásokat.

A Németországban márványrákként ismert állat eme tulajdonságának köszönhetően pillanatok alatt rendkívül sikeressé vált, mert mint kiderült, remekül érzi magát az európai természetes vizekben. És mert százszámra képes reprodukálni magát, rohamtempóban kezdett terjedni. Ahhoz képest, hogy a faj még csak 25 éves, Németországon túl már Csehországot, Magyarországot, Horvátországot és Ukrajnát is elárasztotta, majd világhódító útra indult. Felbukkant Japánban, Madagaszkáron pedig, ahogy 2007-ben jelent meg, mostanra már milliós nagyságrendben élnek egyedei, fenyegetve az őshonos rákokat is.

A márványrák felfedezése rendkívüli lehetőséget kínál a tudománynak. Önmagában már az is csodaszámba megy, hogy egy fajt ilyen röviddel a születése után azonosítsanak, és az ivarmentes szaporodás se túl gyakori jelenség az állatvilágban. Amire egész ésszerű magyarázat van.

Bár, mint azt a márványrák példája is mutatja, az ivarmentes szaporodás rövid távon rendkívül sikeres stratégia, mert minden egyed nőnemű, és minden egyed képes százával tojni a szintén szaporodóképes utódokat. Hosszú távon azonban veszélyes stratégia, mert az állatok gyakorlatilag klónozzák magukat - egészen minimális eltérések lehetnek csak a génállományukban -, így ha egy kártevő sikeresnek bizonyul akár csak egy egyedben is, az az egész populációra veszélyt jelent. Az ivaros szaporodásnál ez a kockázat jóval kisebb, mert a génállományok keveredése rendkívül változatossá teszi a faj egyedeinek génállományát. (Via The New York Times)