Wannabe közbeszerzési mogulokat lökök félre az útból, limitált szériás dizájner sportcipőkön és igényes bőrből szabott férfi bokacsizmákon taposok hogy eljussak a sajtószektorig, miközben a tömeg úgy vonyít, mintha a bankok hirtelen megemelték volna a hitelkamatokat és 80 százalékot esett volna a Mészáros-részvények ára. Nem is lehet kérdés, hogy a Bocuse d'Or szakácsverseny divatos esemény lett, és a versengő séfek haverjain kívül az Új Uralkodó Osztály hedonistább tagjai duzzasztották ekkorára a nézőközönséget. 

Hogy mekkorára? Mondjuk akkorára, mint egy átlagos vidéki NB1-es női kézimeccs nézőszáma. Vagyis ahhoz képest nagyon sokra, hogy egy szakácsverseny, akárhogy fűszerezzék és habosítsák, sosem lesz a sportversenyekhez hasonlóan élvezhető látványosság, jóllehet a külsőségek itt pont olyanok, mint valami stadionban. Van lelátó, sőt már állóhelyi szektor is, vannak szurkolótáborok, sikoltozás, a szpíkerek - Jókuti "Világevő" András és Gianni - úgy ordibálnak, mintha egy lóversenyközvetítés hajrájában lennénk, van jó nagy kivetítő is, a bírók ráadásul nevetséges fejfedőt viselnek, és nem hárman-négyen-öten, hanem tucatnyinál is többen vannak.  

De maga a versengés mégiscsak hosszú órákon át tartó konyhai pepecselést jelent és - a "sportág" ebben kifejezetten hasonlít a vízilabdára - pont a lényeg nem látható, vagyis nem érezhető a lelátóról, vagyis hogy milyen finom lett a végeredmény.

Én azonban már tudom, hogy a Bocuse d'Or-t nézni kifejezetten jó szórakozás, egy feltétellel: hogy az ember egy bennfentessel nézze, aki folyamatosan nyomja a pletykákat és háttérinfókat, sőt azt is megmutatja, hogy igazából mit kell itt nézni. Senki mást, mint Széll Tamást, a sztárséfet, a legeredményesebb magyar Bocuse-résztvevőt és nem utolsósorban zsűrielnököt, mert az ő arca rágás-nyelés közben talán elárulja, hogy ki gurított nagyot. Én szerencsére egy bennfentessel nézem. 

Ez egyébként a magyar előverseny, csupa hazai résztvevővel, ami arról dönt, hogy ki képviselheti a magyar színeket az európai döntőn, illetve ha ott Széll-szintű sikert arat, a világdöntőn. Bár a főzés nem alkalmas látványsportnak, most mégis van valódi, meccsszerű izgalom, mert miután az Első Család Első Leánya, Rasi Hercegnő érdeklődése miatt a Bocuse d'Or az utóbbi időben ennyire divatos lett itthon és az állami pénz is áramlani kezdett felé, ma már a legmenőbb magyar éttermek vezető séfjei indulnak rajta. Korábban ez nem így volt. 

Nem azért, mert ne a szakmabeliek becsülték volna a tényleg menő versenyt, hanem mert annyira sok időt és pénzt igényel a felkészülés, hogy Széllt, az Onyx egykori csillagát kivéve kevés befutott, első számú szakács indult rajta, illetve egy rakás fontos étterem nem is indított senkit. Még Széll is azért tudott igazából elindulni többször is, mert az Onyxot együtt csinálták Szulló Szabinával, aki privátban is a társa, és ezér igazán motiváltan tudta tartani a frontot Széll hiányában is.

Most bezzeg ebben a fordulóban csupa elitkategóriás hely elitkategóriás séfje csapott össze, a hatból hármat ráadásul az éttermük elsőszámú szakácsai. 

Ez a mezőny sürög előttünk pár méterrel:

• Elek Richárd (Fausto's)
  
• Veres István (Babel)
  
• Volenter István (67)
  
• Haraszti Zsolt (Alabárdos)
  
• Garai Ádám (Olimpia)
  
• Pohner Ádám (Kistücsök)
  

Mély Toroktól megtudom, hogy a szakmabeliek szemében két nagy favorit van: a balatonszemesi Kistücsök 25 éves sous-chefje, Pohner Ádám - akinek, talán az alterrock-antisztáros fellépése miatt egészen komoly sikoltozótábora van a lelátón - a másik pedig a szuperelit budapesti Babel executive séfje, Veres István. Merthogy ő több, mint egy évig dolgozott Alain Passardnál, ami nem azért teszi esélyessé, mert Passardnak három Michelin-csillagja van, hanem mert a francia az egyik legismertebb növénymániás a világ elit séfjei között, márpedig a gasztroinga manapság a zöldségek felé leng és ma már a Bocuse d'Or-on is bevallottan előtérbe tolják a vegetáriánus fogásokat. 

M.T. elkotyogja, hogy bár Garai - aki korábban két versenyen is Széll Tamás commis-ja, vagyis kiskuktája volt - állítólag már nem is az Olimpiában dolgozik, ahol eddig ő volt a konyhafőnök.

A verseny zöldséges versenytálján kötelező hozzávaló fél kiló rizs, 20 darab fürjtojás és 20 deka gorgonzola, míg kétfajta zöldséget csak egy nappal a viadal előtt árultak el a szervezők. Ezek végül a metélőhagyma és a zöldborsó lettek. (Más dolgokat is fel lehet persze használni, ezek a kötelező elemek. A húsos fogáshoz mindenképp kell használni borjúszüzet, borjúcsülköt és borjúcsontvelőt.

A végtelennél is hosszabb főzési fázis után jön a verseny valamivel látványosabb része, a kóstoltatás, amikor előbb a növényes, majd a húsos fogást tálalják ki a zsűritagoknak. 

Széll szuperséf elég lehangolt ábrázattal ült le a helyére, mintha horgászás közben kapták volna el és hurcolták volna el ide, pedig ő szíve szerint inkább csukázna. Aztán belejön, mi pedig Mély Torokkal olyan izgatottan figyeljük, mint két térdelő ministráns a pápát. Elek Richárd (Fausto's) táljai meg sem rezzentik Széll arcát, nem lennénk most Elek helyében. Az utóna következő favorit, Veres növényes fogásának elemeit viszont már olyan hosszan forgatja a szájában, mint egy kényes bendőjű szarvasmarha, amiből azt a következtetést vonjuk le, hogy Veres tálja erős lett. 

Én ezen a ponton nem bírom tovább a feszültséget, és elmegyek körülnézni, a Bocuse d'Or hazai válogatósát ugyanis a Hungexpón, a Sirha nevű igen profi és szórakoztató gasztonómiai vásár részeként tartották meg. 

A vásár - ami pénteken még egész nap nyitva van - tényleg baromi érdekes, rengeteg izgalmas dolgot lehet megkóstolni és külön cikkben fogok írni róla, de annyit a szpojlerezés veszélye nélkül is elárulhatok, hogy a csúcsa egyértelműen a szürrealista beütésű édességszobrászverseny, amiről most szemétségből csak egy indulót mutatok meg, a Besztondult Szent Istvánt:

Na jó, még egyet, de többet tényleg nem:

A vásári kalandozást aztán pont időben fejezem be ahhoz, hogy megtudjam: a magyar selejtezőt Pohner Ádám nyerte, a sokadik Bocuse-én induló és többször helyezett Volenter lett a második, a sokak által alig titkolt favoritnak tartott Veres pedig francia mentor ide vagy oda, csak bronzérmesnek futott be. De itt úgyis csak az arany számít.