Szigetvári feljelentést tesz, mert „a rendőrség tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt”

Szigetvári Viktor - aki ugyebár az Együtt miniszterelnök-jelöltje - ismeretlen tettes ellen bűnpártolás gyanújával feljelentést tesz, mivel szerinte „a Nemzeti Nyomozó Iroda 2016-os, kartellezés gyanújával folytatott vizsgálata tudatosan nem a nyilvánvalót akarta feltárni, hanem tisztára akarta mosni Tiborcz Istvánt és társait.” 

Az Együtt közleménye szerint ezt bizonyítja, hogy a 24.hu ma megírta: az OLAF vizsgálata már könnyedén feltárta a kartellezésre utaló jeleket. Az Együtt szerint az OLAF Elios-ügyben végzett vizsgálatából bebizonyosodott, hogy miután egyeztettek Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról, olyan indulási feltételek kerültek a kiírásba, amelyeket kizárólag Tiborcz volt cége tudott teljesíteni. 

„Az OLAF ezekre az eredményekre a volt Tiborcz-cég körüli gyors vizsgálatból jött rá, miközben a magyar rendőrség 2016 nyarán lezárt nyomozása mindent rendben talált, nem jutott nyomára a cégek közötti együttműködésnek, vagyis kartellezésnek.” 

Szigetvári Viktor szerint az ügy ismét rámutat arra, hogy Polt Péter Orbán illiberális rezsimjét szolgálja. „A főügyész nem hajlandó vizsgálatot indítani a Fidesz, Orbán Viktor és a miniszterelnök családja kétes, maffiaszerű ügyeiben. Mára bebizonyosodott: Orbán Viktor és családja maffiamódszerekkel hálózza be a magyar államot” - áll a közleményben.

A Direkt36 egy évvel ezelőtt megírta, hogy az akkor Tiborcz István által tulajdonolt Elios Innovatív által 2014-ben elnyert szekszárdi közvilágítási megbízás tenderét alig két hónappal korábban írták ki, de Hadházy Ákos hangfelvétele bizonyítja, hogy már 2012 nyarán egyeztetett a beruházásról egyik tisztviselőjük a szekszárdi városvezetéssel.

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.