Már csak napjai maradtak az ellenzéki pártoknak, hogy leadják intézkedési terveiket a számvevőszéknél

POLITIKA
2018 február 09., 07:41
comments 30

Hamarosan lejár az az egy hónapos határidő, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabott* az ellenzéki pártoknak arra, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki és adjanak le a feltárt szabálytalanságok kijavítására, írja a Magyar Nemzet a kormánypárti Magyar Idők értesülései alapján.

*UPDATE 9:10: Az ÁSZ közleményben reagált átvett cikkünkre, ebben egyrészt leírják, hogy nem ők szabtak egy hónapos határidőt a pártoknak, hanem azoknak a törvényi előírások alapján kell harminc nappal az ÁSZ határozatának kézhezvétele után intézkedési tervet leadniuk. Az ÁSZ közleményéből azt is megtudtuk, hogy a Fidesz ellenőrzését is tervezik 2018. második félévében, vagyis a kormánypártot majd csak a választás után ellenőrzik.

Az ÁSZ az elmúlt hetekben végigbírságolta az ellenzéki pártokat, melyek gazdálkodásában állítólag szabálytalanságokat talált. Azért mondom, hogy állítólag, mert az ÁSZ, aminek a döntései ellen még csak fellebbezni se lehet, a mai napig adós a büntetések tételes indoklásával. Pedig közben már kiderült, hogy bizonyos adatokhoz, amire a szabálysértések megállapításakor hivatkoztak, törvényesen hozzá se férhettek volna. Az Együttet például azért is megbüntették, mert "nem párttagtól fogadott el támogatást", márpedig arról elméletben nem lehet tudomásuk, hogy ki párttag, mert ez különösen védett személyes adatnak minősül. Az ügyben az adatvédelmi hatóság is vizsgálatot kezdett emiatt.

Ennél is sajátosabb, hogy miközben az ÁSZ-nak pont a választási kampány kezdete előtt jutott eszébe végigbüntetni az összes ellenzéki pártot, a Fidesz gazdálkodását egyszerűen nem hajlandók vizsgálni. Így miközben a Jobbikot azért büntették 331 millió forintra, mert szerintük a párt kedvezményesen jutott plakáthelyekhez, ez pedig tiltott támogatásnak minősül, azt, hogy a Fidesz 2010-ben rendkívül nyomott áron vásárolt plakáthelyeket, senki se vizsgálja.

De nem vizsgálják a párt 2017-es gazdálkodását sem, ahogy az ideit se, pedig az Együtt külön kezdeményezte a vizsgálatot, pedig a Zoom értesülései szerint a kormánypárt már januárban felvásárolta szinte az összes plakáthelyet a kampányra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.