Az ATV szerint véletlenül maradt le Fodor az MSZP listáról

politika
2018 február 10., 15:33
comments 87

Szombaton döntött az MSZP kongresszusa a Párbeszéddel és a Liberálisokkal közösen állított országos választási listáról. Utóbbi párt egyetlen helyet kapott: a pártelnök helyett Bősz Anett ügyvivő a 15. a sorban. Az ATV.hu úgy tudja, hogy a péntek esti éjszakába nyúló szocialista választmányi ülésen úgy tervezték, hogy Fodor Gábor sem marad le a listáról. Állítólag a 70.-75. helyre írták volna, és egy későbbi helycserével operáltak volna úgy, hogy Bősz helyett mégis a pártelnök ül kerül a Parlamentbe.

Csak ezt a nagy listaírás közben elfelejtették.

Fodorról végül sehogy sem szavazott a választmányi ülés, a neve nem is szerepel a kongresszus által elfogadott névsoron. A Liberálisok szombati közleményükben a pártelnök lemaradását már úgy kommunikálják, hogy 

"a Magyar Liberális Párt hozta meg a legnagyobb áldozatot, hiszen önálló pártként nem szerepel majd a szövetség listáján, és a párt elnöke sem kapott befutó helyet a közös országos listán."

A "személyi ambícióknál nekünk fontosabb az, hogy végre leszámolhassunk Orbán Viktor illiberális államával," írják. 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (középen) a képviselõjelöltek társaságában a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos kampánynyitó kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2018. február 10-én
photo_camera Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Szombaton megkérdezték Fodor Gábort, hogy elképzelhető-e, hogy indul egyéniben, de a pártelnök csak annyit felelt, hogy "vannak még kérdőjelek, de ezek rövid időn belül lezárulnak." 

Update: az MSZP szerint az ATV-t félretájékoztatták a rálátó forrásaik. Fel sem merült Fodor szerepeltetése, így le sem maradhatott a listáról, közölte a párt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.