A Fidesz tiltakozott a legjobban, amikor az ellenzék nélkül akarták átírni az alkotmányt

Áder János régen nemhogy a határon túli magyaroknak nem adott volna szavazati jogot, de még azt is veszélyesnek tartotta, ha kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok az ellenzék beleegyezése nélkül módosították az alkotmányt. 

Amikor 1994 októberében az MSZP és az SZDSZ nem sokkal az önkormányzati választások előtt átírta az alkotmányt, a Fidesz is kivonult a parlamentből. Áder, a Fidesz akkori alelnöke attól tartott, hogy ez precedenst teremt, és a kormánypárok később sem vonják majd be döntésekbe az ellenzéket, 

ezért azt javasolta, hogy az alkotmányt csak 4/5-ös többséggel lehessen átírni. 

Ehhez képest amikor 2010-ben a Fidesz szerzett kétharmadot, már fel sem merült, hogy korlátozni kellene a kormánytöbbséget:

  • Majd másfél év alatt kilencszer módosították az Alkotmányt az ellenzék nélkül (három alkalommal a Jobbik besegített). 
  • A fiatal Áder János azon is biztosan kiborult volna, ha tudja, hogy 2011-ben a Fidesz egy teljesen új alkotmányt fogadott el ellenzéki támogatás nélkül. 
  • De még a zsír új Alaptörvényt is ötször módosították ellenzéki támogatás nélkül. (Hatodszor a Jobbik is beszállt.)

Az alkotmányért aggódó Áder Jánost a Nemzeti Audiovizuális Archívum oldalán lehet megnézni. 

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.