Egy zalai nő behazudott egy gyereket a partnerének, majd 8,6 millió forintot sajtolt ki tőle tartásdíjként

bűnügy
2018 február 16., 17:39
comments 293

Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A házasságban élő asszonynak szexuális viszonya volt a férfival, majd 2000-ben gyermeke született, akit a férje nevére anyakönyveztek. A nő azonban azt állította a sértettnek, hogy a gyermeknek ő az apja, ezért több alkalommal anyagi támogatást kapott a férfitól. Az asszony 2012-ben úgy döntött, hogy további pénzösszegeket szerez a sértettől. Az akkor már felnőtt korú lányát bevonva - aki az ügyvéd szerepét játszotta el - fiktív bírósági iratokat készítettek tartásdíj megállapításáról. A férfi ezek után még csaknem 8,6 millió forintot fizetett a nőnek.

Az elsőfokú bírósági eljárás során a genetikai szakértő megállapította, hogy a gyermeknek nem a sértett az apja. Tavaly októberben első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönre ítélte az asszonyt a Zalaegerszegi Járásbíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt. Lánya ugyanezen bűncselekmények miatt három év börtönt kapott.

Másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken mindkét vádlott esetében enyhített az ítéleteken. Az elsőrendű vádlott így két év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A bíróság figyelembe vette, hogy a nő bipoláris zavarban szenved - amelyet szélsőséges hangulatingadozás jellemez -, ami enyhén korlátozta abban, hogy felismerje cselekményei következményeit, illetve gyermekei közül ketten fogyatékkal élők és állandó felügyeletre szorulnak.

Az asszony másodrendű vádlottként szereplő lányát jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Mindezen felül a két nő köteles megtéríteni a férfinak az évek során okozott kárt is - közölte a törvényszék. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.