Épülhet a Hotel Vsgrd: Tiborcz fejezheti be a félbemaradt luxusszállót a Dunakanyarban

POLITIKA
2018 február 16., 14:30
comments 126

A hvg.hu ír arról, hogy egy visegrádi luxushotel befejezésére készülhet Tiborcz István: a lap cikke szerint Orbán Viktor vejének közvetett tulajdonában lévő cége, a Hotel Vsgrd benyújtotta a hatóságoknak az engedélyezéshez szükséges környezetvédelmi hatástanulmányt. 

A félkész szálloda az előzetes tervek szerint egy kétszintes üveg-kő sziklából, amelyen egy üveghegy nyugszik, a hegytetőn pedig egy szikla csúcsosodik: a Dunakanyarra néző 12 szintes szállodában 204 szoba, valamint spa- és wellness-részleg is. Az épület egy egykori bánya külszíni fejtésének helysínére kerül, így a hátteret egy andezitfal adja. 

photo_camera Fotó: Copyright 2005

Ezeket a terveket az ír kézben lévő Tourist Projects Kft. fektette még le, de a 2008-as válság közbeszólt, a 16 milliárd forintos bankhitelt sem tudták visszafizetni, a betonkolosszus azóta is ott áll. 

A cikk szerint az épülettorzót 2016-ban vásárolta meg a már akkor is Tiborcz-közelinek tartott vállalat, a Hotel Vsgrd. Nemsokkal azután, hogy a hitelező bank Mészáros Lőrinc közelébe került: a bank pedig eladta a követelését egy addig ismeretlen cégnek, a Hotel Vsgrd elődjének. 2017 decemberében pedig már a cégnyilvántartási adatok szerint is közvetetten Tiborcz birtokába került a félkész szálloda. 2016 szeptemberétől ugyanis a Hotel Vsgrd közvetlen tulajdonosa a  Longoria Holding, amelyben a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. december 1-jétől birtokolja a részvényeket.

A Hotel Vsgrd már novemberben benyújtotta a környezetvédelmi hatástanulmányt, a kormányhivatal pedig február 8-án jelezte, hogy vizsgálják azt. Az új tervekben állítólag nagyobb lenne a zöldfelület mértéke az eredeti koncepcióhoz képest. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.