Menő robotgyűjtemény, a világelit ármánykodása, orosz utcazenész-lázadás és a franciákat megrázó hét perc részletei a 444 napindító hírlevelében.
Kikötői tervek és stégek miatt zúgnak a Duna-partján. Tiltakoznának, de a gyűlöletkampányok mostanra leértek a falvakba, és helyben sem félnek használni.
„Zebegény nem Halloween-falu, és nem is lesz az. Ez a mi rendünk, a mi Zebegényünk” - deklarálta Ferenczy Ernő, és betiltotta a délutáni közösségi programot.
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri az ügyben.
Helyszíni fotók Nagymarosból és Kismarosból.
Messze van még a tetőzés, de így is ijesztően nagy a víz.
Több mint harminc éve áll üresen egy nagymarosi épületegyüttes, ahol a dugába dőlt bős-nagymarosi vízlépcső osztrák vendégmunkásai laktak. Az önkormányzat ajánlatokat vár a hasznosításra, helyiek egy csoportja attól fél, hogy a gödi Samsung több ezer távol-keleti munkást akar itt letelepíteni.
A júniusi heves esők után sárlavina borította be a síneket. Az egyik vágányt most újranyitják, a másik augusztus közepére lehet járható.
Nem talál bébiszittert, és nagyon szeretne egy házat a Dunakanyarban.
A tiltakozások hatására a kormány leállítja a kisoroszi strandfejlesztést, pedig ebben a formájában át sem kellett volna engedni az engedélyezési rendszeren.
A kisoroszi szigetspicc pont a vadregényessége miatt számít különlegesnek. Most mégis strandot fejlesztenek itt úgy, hogy a természetvédelem helyett fontosabb szempont, hogy még több legyen a turista.
A kisoroszi ártéri erdőben strandfejlesztés kezdődik.
Április 24-én újraindítja a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon a hajós körjáratot a Mahart PassNave Kft.
A MAHART egyik vonatpótló hajója akadt el, az utasok egy másik hajóra szállhatnak át.
Felnőttek 2 ezer, fiatalok 1500 forintból juthatnak el bármelyik népszerű kirándulóhelyre.