Kedd estére nemcsak a körzetben kampányoló Vitályos Eszter államtitkár kapcsolt, hogy vannak gondok a kisoroszi szigetcsúcs strandfejlesztésével, hanem Nagy István agrárminiszter is kiírta az oldalára, hogy leállítja a beruházást, és jogilag rendezi a terület helyzetét. Míg az államtitkár a társadalmi egyeztetést hiányolta, a miniszter arra a 24 évvel ezelőtti adminisztrációs hibára mutogat, ami miatt máig nem rendezett a Dunakanyar legszebb ártéri erdejének természetvédelmi besorolása.

Mivel itt csak egy 370 milliós projektről van szó, a kormánynak ez megér annyit, hogy ezután zöldebbnek állíthassa be magát,

pedig az utólagos kapkodás pont azt mutatja meg, milyen simán át tudnak menni az ilyen projektek a teljesen leépített természetvédelmi intézményrendszeren.

Eddig ezerrel nyomták

A most leállított fejlesztésre még az állam adta a pénzt 2017-ben, a tervek mellé pedig annyira beálltak, hogy 2019-ben Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pont a kisoroszi szigetcsúcson hirdette meg a kormány strandfejlesztési programját. Ezek után nem túl meglepő, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal úgy látta, nem kell külön környezeti hatásvizsgálati eljárást folytatni a területen, ezért nem vizsgálták azt sem, hogy a leaszfaltozott úton megnövekvő forgalomnak milyen hatása lehet. Az erről szóló dokumentumokat csak 71 ezer forintért adták volna ki a Telexnek. És a kormányhivatalt az sem hatotta meg különösebben, amikor a Duna-Ipoly Nemzeti Park kérte számon a hatásbecslés hiányosságait. A projekt csont nélkül átment az egész magyar intézményrendszeren, hétfőn már át is adták a területet a kivitelezőnek. Aznap Molnár Csaba polgármester még arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy az építkezés „a szükséges engedélyek és a forrás birtokában kezdődhet meg”.

Ez történik, ha kivéreztetik a természetvédelmet

Az alaposabb vizsgálatot többek között azért lehetett megspórolni, mert egy adminisztrációs hiba miatt épp a szigetcsúcs ártéri erdeje nem számít országosan védett területnek. Nemrég a WWF szakértője hívta fel arra a figyelmet, hogy szigetcsúcs helyrajzi számai 1997-ben valamiért kimaradtak a Duna–Ipoly Nemzeti Park megalapításáról szóló rendeletből. A hiba miatt egy ilyen eljárásnál a hatóság a szigetcsúcsot nem kezelheti a nemzeti park részeként, míg a bejáratnál található focipályát igen, mert annak a helyrajzi számai már szerepelnek a rendeletben.

A hibás rendeletek miatt országszerte nagyon sok értékes terület van hasonlóan bizonytalan helyzetben, ezekről a minisztériumokban tudnak is, azonban a javításuk csak nagyon lassan halad. Ha nincs a tiltakozás, és a sajtó sem kapja fel az ügyet, a kisoroszi szigetcsúcs helyzetét is valószínűleg csak évekkel később rendezték volna. Több embert pedig biztosan nem tudnak ráállítani, mivel 2018-ban éppen a természetvédelem volt a kormányzati leépítés legnagyobb áldozata: a természetvédelmi szakfőosztályok dolgozóinak 44 százalékát rúgták ki. Ekkor több száz, évtizedek óta ott dolgozó szakember esett ki a rendszerből, akiket azóta sem pótoltak, és ez meg is látszik a rendszer hatékonyságán.

Valami jobbat kell kitalálni

Egyelőre sem az államtitkár, sem a miniszter nyilatkozatából nem derült ki, a projekt kampányízű leállításán túl milyen terveik vannak a szigettel. Pedig azzal valóban kezdeni kellene valamit, hogy az egyre több turista túl nagy terhelést jelentett a területnek. A kisoroszi önkormányzat projektje azt az utat választotta volna, hogy kiszolgálják a tömeg igényeit, ami tovább növelte volna látogatók számát. A forgalomcsillapító megoldások a tervezés során teljesen kikerültek a tervekből. Ráadásul a Dunabogdányt és Kisoroszit összekötő gyalogos-kerékpáros hidat továbbra is meg akarják építeni, ami még nagyobb forgalmat terelne a szigetcsúcs felé.

A Fidesz zöld fordulatáról pedig már csak azért sem lehet beszélni, mert a Budapesttől jóval távolabbra eső Fertő tónál fel sem merült, hogy leállítsák Mészáros Lőrincék sok milliárdos szállodaprojektjét. Pedig ott sem egyeztettek azoknak a cölöpházaknak a tulajdonosaival, akikkel aztán lebontatták az épületeket. Aki erre nem volt hajlandó, annak eldózerolták a házát, a 20 milliós bontási költséget pedig kiszámlázták neki. A kormány itt akkor sem lépett közbe, amikor a környékbeli civilek után az UNESCO és az osztrák kormány is tiltakozni kezdett.