Úgy tűnik, hogy a természetvédelem lesz a bürökráciacsökkentés áldozata

"November 6-án 10 óra körül a kormányablakon keresztül értesítve az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályainak majd felét, minden szakmai értelem nélkül kirúgták" - írta az Indexnek egy olvasója. A levélíró szerint szinte kivétel nélkül 14-18 éve a területen dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolatrendszerrel rendelkező, elhivatott munkatársat rúgtak ki a bürokráciacsökkentés jegyében.

A kormány erről azt kommunikálta, hogy nagyjából 10 százalék körüli lesz a leépítés. A levélíró szerint a valóság ezzel szemben az, hogy a természetvédelmi szakfőosztályok dolgozóinak 44 százalékát bocsátották el.

Az olvasó állításait az Indesnek a területen dolgozó szakemberek is megerősítették, "nagy vérfürdő van", mondták. Az Index érdeklődött a kormányszóvivőnél, aki a minisztériumhoz irányította őket. A minisztérium kitért a konkrét válaszadás elől, de nem is cáfolta a lap értesüléseit.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.