Tiborcz István felbukkant Orbán évértékelőjén

POLITIKA
2018 február 18., 17:29
comments 272

Januárban robbant a bomba, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF súlyos csalást állapított meg Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének a volt cégénél, az Eliosnál (mindezt remekül összefoglalja ez a videó). Azóta a magyar sajtó tele van Tiborcz nevével, a kormány pedig igyekszik eltolni magától a felelősséget, azt állítják például, hogy a csalásban nem is Tiborcz, hanem Simicska Lajos az érintett.

A Tiborcz-ügy azonban láthatóan kínosan érinti a kormánypártot, a héten már kommunikációs utasítást is ki kellett adniuk, és a politikusaik szájába kellett rágniuk, mit mondjanak, ha felmerül Tiborcz neve.

Ennek ellenére, Tiborcz István vasárnap délután megjelent Orbán Viktor évértékelőjén a Várkert Bazárban, és a Fidesz krémjével együtt meghallgatta az apósát. A 168 óra le is fényképezte:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.