Az amerikai fegyverlobbi vezetője először szólalt meg a floridai mészárlás óta, és rögtön az az európai típusú szocialistákat és a mainstream sajtót támadta

Először szólalt meg a floridai iskolai lövöldözés óta az óriási politikai lobbierővel rendelkező szervezet, az amerikai Országos Fegyver Szövetség (NRA) elnöke, Wayne LaPierre. 

LaPierre elmondta azt is, hogy ellenzik a fegyvereladások szigorítását, inkább az iskolák biztonságának erősítését javasolják. Az NRA elnöke az amerikai konzervatív erők éves konferenciáján beszélve elmondta, hogy olyan valódi és gyakorlatias megoldásokra van szükség, amelyek megvédik az amerikai gyermekeket az iskolai fegyveres erőszaktól. 

Wayne LaPierreFotó: RON SACHS/Picture-Alliance/AFP

A Guardian beszámolója szerint LaPierre beszédében támadta a fegyverellenes kampányt is, melynek élére a múlt heti merénylet túlélői álltak be most, és politikai változást szeretnének elérni a fegyvertartás szabályozásában. 

Szerinte ezek az emberek arról fantáziálnak, hogy több törvénnyel meg lehetne állítani azt, amit az eddigi törvények sem tudtak megállítani. Majd hozzátette, hogy szerinte ezeket az embereket nem is érdekli, hogy működnek-e ezeket a törvények vagy sem, egyszerűen csak több ellenőrzési jogot akarnak az emberek fölött. De az NRA nem ilyen, az NRA-t érdekli, hogy mi van a törvényekkel. 

Majd ostorozni kezdte a sajtót is, amiért az őszinte gyász pillanatában is az NRA-t támadják, és hogy a média imádja a tömegmészárlásokat, mert mert a síró fehér anyák nagyon jót tesznek a nézettségnek. 

Kitért arra is, hogy a politikai elit egy része el akarja törölni a fegyverviselési szabadságjogaikat, ezzel pedig a személyes szabadságukat is. Azért mert gyűlölik az NRA-t, mert gyűlölik az alkotmány második kiegészítését és mert gyűlölik a személyes szabadságot. 

Sokáig amúgy azt sem lehetett tudni, hogy LaPierre végül beszélni fog-e a konferencián, a nevét direkt nem szerepeltették a programban, és amúgy is jellemző, hogy nagyobb lövöldözések után az NRA vezetői kerülik egy darabig a rivaldafényt. 

Az NRA csütörtökön közzétett egy videót is, melyben szintén a mainstream médiát támadták, szerintük ők tehetnek a floridaihoz hasonló tömegmészárlásokról:

Donald Trump is megvédte Twitteren a fegyverszövetség munkáját, szerinte nagyszerű amerikai hazafiakról van szó esetükben: 

LaPierre egyórás beszédében amellett, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hanyagságát okolta a floridai mészárlásért - szintén a baloldalt, vagy ahogy fogalmazott, "az európai típusú szocialistákat" ostorozta azért, mert a fegyvervásárlás szigorítását követelik.

Beszéde végén a 2012-es Sandy Hook iskolai lövöldözés után elmondott mondatát ismételte meg: hogy megállíts egy fegyveres rossz embert, szükség van egy fegyveres jó emberre. (Guardian, MTI, Vox)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.