Lázár már beszélt Orbánnal a hódmezővásárhelyi vereség után

POLITIKA
2018 február 25., 21:44
comments 420

„A piszkos kampány győzött a tisztes munka fölött”. Ezzel a meglepő kijelentéssel értékelte Hegedűs Zoltán, a Fidesz vesztes jelölje a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás eredményét. 

link Forrás

A sajtótájékoztatón Hegedűs és Lázár János miniszter is gratulált Márki-Zay Péternek a győzlemhez. Lázár mellébeszélt arra a kérdésre, hogy személyes kudarcának tartja-e a vereséget. A sajtótájékoztatón többször is annyit tudott csak mondani, hogy 2014 tavaszán és őszén is 9500 szavazatot kapott a győztes fideszes, ahogyan most. Szerinte óriási eredmény, hogy négy év után is meg tudták tartani a fideszes szavazók bizalmát, ez a legnagyobb siker.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Arra a kérdésre, hogy közben az ellenzéki jelölt viszont több mint 13 ezer szavazott kapott, és mi lehet ennek az oka, arra azt válaszolta, hogy a hódmezővásárhelyiektől kellene megkérdezni. És arra a felvetésre is, hogy ezek szerint az ellenzék jobban mozgosított, Lázár csak azt válaszolta: "ahhoz nekem mi közöm, hogy az ellenzék hogyan mozgosított?"

Márki-Zay a győzelme után azt mondta, hogy kiváncsi az Elios szerződéseire. Lázár erre úgy reagált, hogy túrjon nyugodtan a városházán a papírokban, hajrá. 

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Kollégánk, Sarkadi Zsolt kérdésére, hogy beszéltek-e Orbán Viktorral a vereség után, Lázár azt mondta, hogy természetesen igaz, Orbán a Fidesz elnökeként megköszönte a mellettük kitartó választópolgárok bizalmát és az aktivisták munkáját. Ennél többet nem akart mondani. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.