A sokáig Fidesz-szimpatizánsnak számító közgazdász, Csaba László a fuhu.hu-nak adott hosszú interjút, ebben beszélt arról, hogy a 2010 előtt Fidesz azért még messze nem a mai társaság volt, akkor még például Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor volt meghatározóbb. 

„Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában.” 

Mint mondja, abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását.

Szerinte a korábbi Fideszben még egyértelmű volt a kiállás a kisebb állam, az euró, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika vagy a szomszédokkal való jó kapcsolat irányában. 

Arra a kérdésre, hogy miben látja a pálfordulás okát, Csaba László így felel: 

„Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert 2008. és 2013 közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.”

De ők, akik a kvázi értelmiségi holdudvarának tagjai voltak, még 2010 környékén is egész másra számítottak: hogy a kormányzás majd középről folyik, és szájalók maximum csak a széleken lesznek majd jelen. De arra nem, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés. 

Csaba felidézi, hogy 2012-ben Kötcsén Varga Mihállyal közösen tartottak egy zárt előadást a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai kérdésekről. Majd Balog Zoltán beengedte a sajtót, és elmondta, mi hangzott el, amiből pedig óriási botrány lett, Orbán le is szidta, mivel épp az ellenkezőjét kívánta bejelenteni, mint amiről az előadáson szó volt. 

Szerinte 2010-ben adódott egy esélye Orbán Viktornak, de egy tál lencséért eladta azt.

És ezt nem lehet jól megmagyarázni, az egyes lépésekre igen, de egész folyamatra legalábbis nem lát magyarázatot. 

„Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antal vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt – ilyen például Garancsi István, akiben azonban nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.”

– mondta erről Csaba, aki szerint Orbánt teljesen összetörte a 2002-es vereség. A 2010-es hatalomra kerülés után pedig szerinte fontos visszajelzés volt, hogy a Fideszben látták, húzásaik nem váltottak ki nagy viharokat. A megszorítások, az alkotmánybíróság hatáskörének elvétele vagy választási törvény mellett mind elment a társadalom. 

Arra a kérdésre, hogy mi jöhet, Csaba azt mondja, jó, hogy átélhette a nyolcvanas éveket: „mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt. Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető, pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat”. 

Szerinte ha fennállna az, ami a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. 

„De a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is. És ne feledjük: dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?”

Szerinte csak látszat, hogy ez nem foglalkoztatja a magyarokat. Szerinte robbanás valóban nem lesz a választásokon, mert a gazdaság kitermel annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

A propaganda ugyanakkor lepereg az emberekről, az már csak azokhoz tud szólni, akik megmaradtak hithű Orbán-hívőnek, a kormánymédia sem ér el igazán nagy tömegeket.  És közben a szavazóbázis is lecserélődött:  az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.

Csaba szerint a kerítés ugyan téves stratégia, de egyelőre bejött, és a 2018-as választást meg is nyerte Orbánnak, de a 2022-es választást nem nyerik meg, „sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt”

És hogy mi lesz? Nem lehet tudni, a történelmileg jelentős alakokat és eseményeket sokszor nem látni előre Csaba szerint: 

„Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik. S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.”

Majd később azt teszi hozzá: 

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.

Szerinte a választásokat ugyan nem veszíti el a Fidesz, de 2-3 éven belül a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot , akkor jönnek majd a váratlan eredmények: „olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben”.