Jön a Johnnie Walker női verziója, a Jane Walker

gazdaság
2018 február 27., 12:18
comments 180

A világ egyik legismertebb skót whiskyjét gyártó Diageo a női fogyasztókat célozva limitált kiadású whiskyvel állt elő az amerikai piacon: az ital az ismert logó női verziójával, és új névvel, a Jane Walkerrel jelenik meg. 

A vállalat alelnöke, Stephanie Jacoby szerint abban bíznak, hogy ezzel sikerül szélesíteni a fogyasztók körét, közben pedig ünnepelni is tudják a nemek közötti egyenlőséget. A kihívás azért is nagy, tette hozzá, mert a scotch eddig kifejezetten férfiakra célzott ital volt.

Nem a Diageo az egyetlen nagyvállalat, amely mostanában próbálja megszólítani a brand átalakításával a női fogyasztókat, nemrég a KFC cserélte le egy időre Sanders ezredest Reba McEntire countryénekesnőre. 

A Diageo évek óta próbálja szélesíteni a fogyasztók körét: 2016-ban indítottak kampányt a latinókra és a veteránokra célozva is. 

A londoni székhelyű vállalat emellett más területen is igyekszik a női szerepek fontosságát hangsúlyozni: áprilisra a vállalat igazgatótanácsának fele nőkből fog állni, és a Diageo ezen kívül olyan hirdetőügynökségekkel szeretne együtt dolgozni, ahol legalább egy női igazgató tevékenykedik. 

A Jane Walker első körben 250 ezer üveggel fog megjelenni az Egyesült Államokban márciustól kezdve. Minden egyes eladott üveg után pedig egy dollárt fognak adni egy női jogokkal foglalkozó szervezetnek. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.