Hagyta kihűlni a beteg feleségét egy nyíregyházi férfi

bűnügy
2018 február 28., 10:48
comments 65

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott nyomozást gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt G. István 61 éves nyíregyházi lakos ellen, aki a gyanú szerint a férfi elmulasztott megfelelően gondoskodni a tartós betegsége miatt fekvőbeteg feleségéről, aki 2016. december 20-án meghalt.

photo_camera Fotó: police.hu

A férj gondnoksága alatt álló asszony nem volt képes ellátni önmagát, a férfi pedig elhanyagolta, és az otthonuk melegéről sem gondoskodott a hideg téli időben. Az asszonyt kihűlt, eszméletlen állapotban vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai, ahol az egészségügyi ellátás ellenére életét vesztette.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdte meg a haláleset körülményeinek vizsgálatát, de bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért a rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

A nyomozás alatt a rendőrök megállapították, hogy az asszony gondnokaként a férj nem biztosította a feleségének az alapvető higiéniát, a fűtött lakást. A kötelezettség-mulasztás ok-okozati összefüggésben állt az asszony halálának bekövetkezésével, ezért a rendőrök G. Istvánt emberölés gyanúsítottjaként hallgatták ki 2017. november 23-án. A férfi most előzetesben van, a vádemelésre vár. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.