Nem csak a Testről és lélekről sikeréért szoríthat a magyar közönség hétfő hajnalban: a legjobb animációs filmek között ugyanis ott lesz A kenyérkereső is, amelynek forgatókönyvét a kárpátaljai magyar családba született Doron Anita írta.
Két sikeres és eredeti látványvilágú animáció, a Kells titka és az itthon is bemutatott A tenger dala alkotói mögött ezúttal ott áll producerként Angelina Jolie, így nem meglepő, hogy A kenyérkereső jól fut a nemzetközi fesztiválokon.
A magát fiúnak álcázó afgán kislány története
Torontóban debütált, majd kisebb díjak után a Golden Globe-ra is jelölték. Ott ugyanazzal a négy másik animációs filmmel volt versenyben, mint az Oscaron, ahol az esélyes papírforma szerint a Pixar új slágere, a Golden Globe-ot is elnyerő Coco lesz.
A filmet vetítették tavaly decemberben a budapesti Anilogue fesztiválon, amelynek honlapján így foglalták össze a cselekményét:
„A kenyérkereső a 11 éves Parvanáról szól, aki arra teszi fel az életét, hogy biztonságot nyújtson a családjának, és megmentse az apját. Parvana apja, Nurullah a történelmet átszövő történeteket mesélt neki gyerekkorában, amikor a lány segített neki a piacon a talibánok irányítása alatt álló Kabulban, 2001-ben. Amikor az apját letartóztatják, Parvana az egyetlen, aki elég bátor ahhoz, hogy akkor is a keresse a férfit, amikor mindenki más már feladta a reményt.”
A Rotten Tometoes összesítése szerint nagyon jó kritikákat kaptak az USA-ban és Kanadában, amelyekben főleg a lenyűgöző látványt és a történet szokatlanságát, őszinteségét emelték ki. A rendező Nora Twomey, a forgatókönyvet Deborah Ellis regénye alapján írta Doron Anita.
Amikor telefonon beszélünk Anitával, már nagyban zajlik az Oscar előtti nagy ünneplés-sorozat Los Angelesben. Külön fogadást ad minden ország, amely részt vett a nemzetközi koprodukcióban: Kanada, Írország és Luxemburg, de hivatalosak voltak egy emberi jogi rendezvényre és egy animációs gálára is.
Az esélyekről annyit mond nevetve, hogy A kenyérkereső amolyan Dávidként áll szemben Góliáttal, vagyis a Pixarral, de
nekik már az is nagy öröm, hogy idáig eljutottak.
Aztán arról mesél, hogy bár a forgatókönyv a regényből indul ki, de azért sok pluszt belerakott. Ehhez rengeteget olvasott az afgán mitológiáról, ami nagyon emlékeztette a gyerekkora magyar meséire. Így aztán van a filmben egy olyan szál, amit a magyar népmesék inspiráltak.
Doron Anita 1974-ben született Beregszászon, vagyis a Szovjetunióban. A TED honlapján olvasható interjúban elmeséli, hogy először magyar verseket írt, aztán 12 évesen nekilátott az első filmjének, amivel rögtön bajba került.
A barátnőjével azt vették észre, hogy a helyi folyó, a Vérke egyre mocskosabb, és nem lehet már benne úszni. Ezért elkértek egy szuper 8-as kamerát, amivel felvették, ahogy a gyárak beleengedik a mérgező szemetet a vízbe. Próbálták megszólaltatni a helyieket, de csak a részegek álltak velük szóba. A hivatal ingerküszöbét azonban így is sikerült átlépni: a helyi tanácselnök helyettese behívatta őket, és rájuk parancsolt, hogy hagyják abba a filmezést, különben a szüleik elvesztik az állásukat. A szülei ennek ellenére arra biztatták, hogy folytassa, és be is fejezték a művet – ami a laborban tönkrement. Doron egy blogbejegyzésben azt írja, hogy ennek az ügyetlenségük volt az oka, nem a hatalom szabotált.
Mindenesetre elég korán megtanulta, hogy a mozgóképnek milyen hatalma van.
A telefonban azt is elmesélte, hogy kiskamaszként lázadásból elénekelték a magyar himnuszt, mire a rendőrök megkergették őket. Miután szerzett némi tapasztalatot a diktatúrák napi működéséről, 16 éves korában emigráltak a Szovjetunióból Izraelbe, ahonnan öt évvel később Kanadába költözött. „Jelenleg egy francia faluban élünk, úgyhogy itt is mindenki ismeri egymást, akárcsak gyerekkoromban” – mondta egy interjúban nemrég.
2002-ben szerzett filmes diplomát a torontói Ryerson Egyetemen. Gyakornokként dolgozott Atom Egoyan filmjén, az Araráton, amely a Cannes-i fesztiválig jutott. Az első rövidfilmjét maga írta és rendezte, majd rövidfilmeket és videóklipeket készített, az első nagyjátékfilmjének pedig még az operatőre is saját maga volt. A 2006-os The End of Silence egy balerináról szól, és rögtön nyert egy marék díjat. Néhány dokufilmmel később jött a másik nagyjátékfilm, az Europa, East, majd az eddigi legkomolyabb munkája, az indián kamaszfiú életét bemutató The Lesser Blessed.
Az angol nyelvű Wikipédián mint ukrán-kanadai rendező szerepel. Azt mondja, külön írt a szerkesztőknek, hogy írják át magyar-kanadaira, de azt a választ kapta, hogy ebbe ő nem szólhat bele. Most egy újabb animáción dolgozik ugyanazzal a csapattal, mint akik A kenyérkeresőt csinálták, és ha minden jól megy, jövőre két saját filmje is forog majd – de régi terve, hogy egyszer visszamegy dolgozni Kárpátaljára.
Az egyetemen bátorították, hogy forgasson dokumentumfilmet első szerelméről a beregszászi óvodából, aki később igen kalandos életutat járt be. Ez végül nem valósult meg, mert az egyetem túl veszélyesnek tartotta, de Doron azt szeretné, ha valamikor játékfilm lenne a sztoriból.
„Egyszer úgyis megcsinálom” – mondja.
Kiemelt kép: a film stábja a torontói premieren, Alberto E. Rodriguez/Getty Images/AFP. Címlapkép: Charles Leonio/Getty Images for Guess/AFP.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.